Sopronban nyert, elődöntőben az ASE

A férfi kosárlabda NB I/A csoportjában ma (04.28.) a felsőházi párharcokban már a negyedik mérkőzésekre került sor. A 2024/2025-ös bajnokság alapszakaszában 23 győzelemmel és 3 vereséggel a második helyet szerezte meg az Atomerőmű SE csapata, a negyeddöntőben a hetedik helyen befutó Sopron lett az ellenfél. Az egyik fél három győzelméig tartó párharcban jobb helyezésének köszönhetően a pályaelőny piros-kékeké lett. Az első találkozót a Gesztenyés úti sportcsarnokban vívták a felek, végig vezetve, biztosan nyertek a piros-kékek: Atomerőmű SE –Sopron KC 94-66. Nem maradt sok idejük a pihenésre, húsvét hétfőn újra összecsaptak, ezúttal a soproni Novomatic Arénában. Nem sikerült nyerni, a soproniak egyenlítettek: Sopron KC – Atomerőmű SE 78-73. A harmadik mérkőzésre ismét Pakson került sor, és ezúttal is hazai győzelem született: Atomerőmű SE – Sopron KC 74-64.

Chandler közelijével kezdődött a mai mérkőzés, gyorsan egyenlítettek a hazaiak. Lockett közelijére is rögtön jött a válasz, de Chandler újabb kettese és Benke 2+1-e után 4-9 állt az eredményjelzőn. Nem sikerült tovább növelni az előnyt, a hatodik perc közepére feljöttek a hazaiak 10-11-re. Lockett két triplát is bevágott, Eilingsfeld pedig egy közelit, hét pont előnyt szerzett az ASE. Gyors egymás után két hármas érkezett soproni részről, a kilencedik perc közepén 18-19-re alakult az állás. A végén Dukes egy távoli, majd egy közeli kosarat szerzett, megnyugtató paksi előnynél ért véget az első tíz perc.

Lockett ismét megvillant, három- és kétpontos kosara után időt kértek 18-29-nél a hazaiak a második perc elején. Elaludtak a piros-kékek, pontatlan játék, rossz passzok követték egymást, két perc alatt egy 9-0-s szériával visszajött a meccsbe a hazai társaság. Időt kért az Atom 27-29-nél. Benke révén növelte pontjai számát a Paks, de elkapták a fonalat a hazaiak, és egy triplával már a vezetést is átvették a hetedik perc közepén. Újra időt kért Flevarakis mester 38-35-nél. Chandler majd Lockett is betalált, a hazaiakon volt az időkérés sora a kilencedik perc közepén 40-39-es állásnál. Ezután már 45-41-re is vezettek a soproniak, de Lake ziccerével és Chandler zsákolásával egyenlítettek a piros-kékek a huszadik perc végén.

A harmadik felvonásban szenvedett az ASE, semmi sem jött össze, a negyedik percben Lake begyűjtötte negyedik személyi hibáját. A nyolcadik perc elején kilenc pontnál jártak Eilingsfeldék, igaz a hazaiak is „csak” 15-öt dobtak, 60-54-nél kért időt az Atom. Az utolsó percben Chandler közelije és két büntetője után három pontra csökkent a paksi csapat hátránya.

A negyedik negyed elején tartotta két-három pontos előnyét a Sopron, egyenlített az ASE, majd újra pontot szerzett a vendéglátó. Chandler büntetői majd közeli találata után az SKC kért időt 76-76-nál, öt perccel a mérkőzés vége előtt. Két perc elteltével már az Atom kért időt, ellépett a Sopron. Lake zsákolt, Dukes triplát szerzett, 82-81 állt ekkor az eredményjelzőn, ismét a kék-fehérek játékosai járultak a kispadhoz a kilencedik perc közepén. Lake dobott egy ziccert, átvette a vezetést a paksi csapat. Az ellentámadásnál Lockett begyűjtötte ötödik személyi hibáját, számára véget ért a mérkőzés. Szerencsére az eredmény nem változott, az újabb paksi támadás végén ismét Lake mattolta a hazaiak védelmét, 82-85-nél újabb hazai időkérés következett, ekkor 11 másodperc volt hátra. Jól oldotta meg a helyzetet oldalbedobás után a Sopron, egy triplával 85-85-re hozták az eredményt. Nyolc másodperc volt hátra, Kostas Flevarakis kért időt. Chandlert faultolták, J.J. mind a kettőt bedobta, 7,7 másodperc volt még a rendes játékidőből, amikor a hazaiak támadhattak. A betörést sikerült megállítani, paksi kézbe került a labda, és megszólalt a duda.

Sopron KC – Atomerőmű SE 85-87 (18-24, 27-21, 18-15, 22-27).
ASE: J.J. Chandler 29/6, Lockett 23/9, Dukes 10/6, Eilingsfeld 6, Benke 8, Halmai -, Géringer NJ, Arnold NJ, Kékesi NJ, Dorogi 1, Lake 10, Kucsora NJ.

Az elődöntő végeredménye: ASE – SKC 3-1.

Forrás: kosarlabda.ase.hu