Paksi ötödik hely a nemzetközi Junior Atom Kupán

Harmincnyolcadik alkalommal rendezték meg a nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi judo Junior Atom Kupát Pakson, az Atomerőmű SE Gesztenyés úti sportcsarnokában. Az egyéni versenyeken, két nap alatt, 5 kontinens 38 országából 474-en – köztük 65 magyar versenyző–  lépettk tatamira.

Forrás: judo.ase.hu

A magyar indulók közül heten jutottak be a legjobb nyolc közé a nemzetközi judo Junior Atom Kupán, közülük a még ifjúsági korcsoportos Szekeres Ábel (+100 kg, Atomerőmű SE) menetelt legtovább, az ötödik helyet szerezte meg. Rajta kívül még Szász Hanna (57 kg), Jurák Jázmin (+78 kg), Tóth Barna (73 kg), Tóth Zsombor és Salamon Barnabás (90 kg), valamint Czibula Bernát (100 kg), képviselte a paksi klubot, ők helyezetlenül végeztek.

– Idén többen voltak, mint tavaly, mondhatjuk, hogy idén rátettünk egy lapáttal. Nagyon erős mezőny jött össze, Amerikából Európából és Ázsiából érkeztek a legtöbben, de Ausztráliából, és a Bahamákról is eljöttek versenyzők Paksig. Olaszország, és Izrael igen erős csapattal jött, ez volt a válogató versenyük. Az ASE-ból igazi junior korú (a judóban a junior korosztály 17–19 év, a szerk.) egy fő van, csak fiatalabbak indultak az Atom kupán. A legfontosabb szerepünk a versenyben az, hogy megmutassuk: évről évre színvonalas versenyt tudunk rendezni, tudjuk hozni ezt a szintet, a tradíció. Ez nagy munka a fiataljainknak is, azt látni kell, hogy aki itthon versenyzik, az élvezi a hazai pálya előnyét és elszenvedi annak hátrányát is. Minden feladat, ami adódik, azt nekünk kell megoldani. Nem rendelkezünk egy száz fős nemzetközi stábbal, hanem csináld magad van. Ebben a munkában azok a gyerekek is részt vesznek, akik a versenyen indulnak. Azért évek óta kialakult csapattal dolgozunk, egy-egy feladat változik néha – tájékoztatott Keszthelyi László.

A verseny főszervezője azt is elmondta, hogy idén Pupp Réka is a szervezcsőcsapat tagja lett, a szállítás szervezése volt a feladata, elmondása szerint a két nap alatt 40 órát volt talpon. – A verseny után edzőtábort tartunk a juniorok számára, két edzésen a magyar felnőtt válogatott is részt vesz majd, a tábort pénzdíjas csapatverseny zárja július 16-án – tette hozzá a főszervező.