Falunap a partnerkapcsolat jegyében
Németkéri Napokat, valamint Alkotók és Termelők Vásárát rendezett Németkér önkormányzata és a település német nemzetiségi önkormányzata. A színes programokat felvonultató rendezvény a Buchenbach-hal ápolt, idén 35. évfordulóját ünneplő testvértelepülési partnerkapcsolat jegyében zajlott.

Benépesült a németkéri szabadidőpark július 12-én. A futballpálya melletti területen és a művelődési házban számos kulturális program várta az érdeklődőket. A Németkéri Napra meghívást kapott Herr Helmut Bauz, a község németországi testvértelepülése, Buchenbach polgármestere, aki köszöntötte az érdeklődőket és ajándékot adott át Horváthné Gál Erikának. Ezt követően a két polgármester aláírta a partnerkapcsolat további folytatásáról szóló megállapodást. Horváthné Gál Erika elmondta, hogy Buchenbach-ba és környékére telepítették ki a németkérieket a II. világháborút követően, ezért számtalan rokoni szál köti össze a két település lakóit. Hozzátette: a vasfüggöny lebontása óta vált élővé az a kapcsolat, amelyet az új generációnak is meg kell töltenie tartalommal. Ebben szerepet játszik a Németkéri Német Nemzetiségi Önkormányzat is. A szervezte elnöke, Rauthné Baumann Orsolya beszélt a kölcsönös vendéglátások, közös programok szerepe mellett arról is, hogy évek óta Buchenbachból érkezik Németkér karácsonyfája. A hagyományokat és a sváb kötődést a nemzetiségi kórus és nemzetiségi tánccsoport közreműködésével is tovább viszik, óvják.
A németkéri napon adták át a német nemzetiségi önkormányzat által alapított Németkéri Németségért Nívódíjat. A díjjal a helyi svábság emlékeinek, hagyományainak továbbvitelét ismerik el, és az idei évben Pesztericz Alajosnénak és Csutiné Rács Máriának, a németkéri német nemzetiségi kórus tagjainak ítélték oda.

A rendezvényen fellépett a németkéri óvoda Szivárvány csoportja, a senior örömtáncosok valamint a német nemzetiségi tánccsoport. Alkotók és termelők vásárát is tartottak július 12-én, és megnyitották ifjabb Takács Tibor II. világháborús gyűjteményéből készült kiállítást a művelődési házban.
Mint ismert: 2025 január 1-től Paksi Közös Önkormányzati Hivatal megnevezéssel Paks közös hivatalt működtet a 2000 fős lakosságszámot el nem érő Németkérrel.
