Ötödik alkalommal volt gulyásbajnokság a Biritói napon

Ötödik alkalommal rendezték meg a Biritói napot és gulyásbajnokságot július 12-én a közösségi házban és annak udvarán. A legfinomabb ételért járó vándorkupát az Azért vannak a jóbarátok elnevezésű csapat vette át.

Fotó: Telepaks

 

Az ötödik gulyásbajnokságon részt vevő öt csapat reggel óta főzte a gulyást a biritói közösségi ház udvarán. Az ételeket Heringes Anita polgármester, Leber Ferenc és Szél Benjámin önkormányzati képviselők, valamint az egyik csapat tagja, Pintér Zsuzsanna pontozta. Leber Ferenc többször vett már részt zsűrizésben. Elmondta, hogy az öt gulyásmintát titkosan, húsz pontos rendszerben értékelték. A megjelenést, az ízt, illatot és az összharmóniát pontozták. A zsűri tagjai egyetértettek abban, hogy valamennyi étel kiváló volt, tájékoztatott Leber Ferenc.

Paks polgármestere kiemelte a biritói nap és a gulyásbajnokság közösségmegtartó szerepét. A településrész lakói együtt kapcsolódnak ki és érzik jól magukat ezen a napon. Heringes Anita hangsúlyozta, hogy a hasonló rendezvényeket mindig támogatja Paks Város Önkormányzata. A polgármester adta át az első három helyezett elismerését is. Értékelésében kiemelte: az ételeken érződött, hogy azokat a családnak, a barátoknak főzték; a gulyás ízletes volt, a hús átfőtt. A harmadik helyet a Kömlődi Zsiványok csapata nyerte, a másodikak Apátiék lettek, az első helyet és az ehhez járó vándorkupát pedig egy dunakömlődi baráti társaság, az Azért vannak a jóbarátok szerezték meg. A vándorkupát elnyert csapat szakácsa Magyar Lajos volt, aki szerint a jó gulyás titka az alapanyagokban rejlik és fontos odafigyelni arra is, hogyan változik főzés közben a hús állaga.

Fotó: Telepaks

Marton Renáta, az elmúlt évben megválasztott településrészi képviselő most először szervezte a csaknem két évtizedre visszatekintő biritói napot és az ötödik gulyásbajnokságot, de nem kellett egyedül végeznie ezt a munkát, hiszen az eddigi településrészi, jelenlegi önkormányzati képviselő, Benke Gábor és a biritói lakosok segítették ebben.

A gulyásbajnokságon kívül is tartogatott programokat a nap, amelyek főként a gyerekeknek szóltak. Pancsolhattak, kézműveskedhettek, buborékshow-n vehettek részt. Biritóra látogatott Micike bohóc és a Bing nyuszi, a felnőtteknek pedig Dj. Tes tartott diszkót hajnalig.