Bejelentette második külföldi játékosát az ASE
Második légiósát is bejelentette az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A 30 éves, 198 cm magas Trevon Bluiett a francia első osztályból érkezik. A hármas posztos játékos egyetemi évei alatt 2014-2018 között a Cincinnatiben található Xavier Musketeers férfi kosárlabdacsapatát erősítette. Miután nem draftolták az NBA-be, a G ligában folytatta, ahol először a Westchester Knicks, majd a Salt Lake City Stars következett. Európában 2021-ben mutatkozott be, a török szuperligás Beşiktaş Gain igazolta le. A következő idényben a Bundesligába, a Hamburg Towers csapatához szerződött. A 2022-2023-as idényben keletebbre költözött a PLK-ban (lengyel kosárlabda liga) szereplő MKS Dąbrowa Górnicza színeiben folytatta. A következő állomása Olaszország volt a Lega Basket Serie A (LBA), ahol a jelenleg Carpegna Prosciutto Basket Pesaro néven futó (2014-ig Scavolini Pesaro – a szerk.) piros-fehéreknél pattogtatott. Az előző idényben a francia első osztályban, a Limoges CSP-ben játszott, ahol 29 mérkőzésen, 11.1 pontot, 3.1 lepattanót és 2.3 gólpasszt átlagolt. Trevon a az ASE hivatalos honlapján a következőket nyilatkota a szerződés aláírása után: „Örülök a lehetőségnek, és egyben rendkívül izgatott is vagyok, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Alig várom, hogy Magyarországra érkezzek, és megkezdhessem a közös munkát a fiúkkal”.

