Megújul a dunakömlődi faluház konyhája

Július elején megkezdődött a dunakömlődi faluház konyhájának teljes körű felújítása. A beruházás költsége megközelíti a 7 millió forintot, a munkálatok augusztus közepére befejeződnek.

Fotó: Telepaks

A korszerűsítésre régóta szükség volt, hiszen az elavult konyhai állapotok nemcsak megnehezítették a rendezvények megtartását, sok esetben teljesen ellehetetlenítették azokat. Szél Benjamin, a nyolcas számú választókerület önkormányzati képviselője szerint a konyha korábbi állapota nem volt méltó sem a helyi közösséghez, sem a kívülről érkező vendégekhez. Volt olyan eset, hogy valaki szívesen rendezett volna esküvőt a faluházban, de amikor meglátta a konyhát, inkább visszalépett. Ezért is döntöttek úgy, hogy felújítják az épület „egyik leggyengébb pontját”, mondta a képviselő. A felújítás során teljes gépészeti csere történik: új radiátorokat, víz- és villanyvezetékeket cserélnek, valamint szennyvízrendszert építenek ki. Az aljzatbetont is felbontották, hogy minden megfeleljen a korszerű követelményeknek. A konyhai berendezések beszerzése már tavaly megtörtént. A részönkormányzat év végi keretmaradványából többek között két mosogatógépet és egy hatlapos tűzhelyet is vásároltak, tájékoztatott Szél Benjamin.

A munkálatokat a DC Dunakom Zrt. végzi, a beruházás költsége megközelíti a 7 millió forintot. A tervek szerint a munkálatok augusztus közepére befejeződnek, így a megújult konyha hamarosan újra a közösség szolgálatába állhat.