Intenzív fél év a Paks II. projektben – Fókuszban az engedélyezés és a berendezésgyártás

Kevésbé látványos, de mozgalmas és eredményes félévet tudhat maga mögött a Paks II. projekt. Jákli Gergely elnök-vezérigazgató a Közélet közelről című magazin július 4-i adásában beszélt arról, hogy a következő hónapokban változatlanul a tervellenőrzés, engedélyezés, illetve berendezésgyártás lesz a fókuszban, és a munkagödörben is lendületet vesznek a munkák.

Fotó: Babai István

– Ma nincs a világban olyan szankció, amely akadályozná vagy hátráltatná a munkát – mondta Jákli Gergely a TelePaks műsorában. A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy nem is lesz, de az elmúlt időszak igazolta, hogy megvan a képességük, módszerük az ilyen helyzetek kezelésére. Jákli Gergely annak kapcsán beszélt erről, hogy az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat. Ismertette, hogy az Oroszország és Ukrajna között kirobbant háborúra adott reakciók létrehoztak egy szankciós környezetet. Azt, hogy az Egyesült Államok feloldotta a szankciókat, az Európai Unió pedig tavaly júniusban kimondta, hogy az intézkedések nem vonatkoznak a paksi projektre, az elnök-vezérigazgató jelentős sikerként könyveli el. – Bemutattuk, hogy ez egy klasszikus atomerőmű-beruházás, ami nem tér el a többi Európában zajló projekttől. Ez egy orosz fővállalkozóval, az Unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a szankciók feloldása fontos jelzés a beszállítóik felé is, illetve jelzés, hogy kialakult az a képesség a projektben, hogy hatékony választ tudnak adni az ilyen kihívásokra. A kérdésre, hogy ezek után teljesíthetők-e a kifizetések, kifejtette, hogy az elmaradások több okra vezethetők vissza. Az egyik ilyen, hogy kereskedelmi vita van a fővállalkozó és a talajszilárdítást végző német alvállalkozó között. A talajszilárdítás ugyan elkészült, de a kivitelezés során problémák merültek fel, és a munkálatokat szüneteltetni kellett. A vita kezelésére – mint részletezte – nincs ráhatásuk, de előmozdíthatja a megoldást, ha a hatóság kiadja a talajszilárdítási használatbavételi engedélyt. Az Országos Atomenergia Hivatal a munkavégzés felfüggesztésének tiltását már feloldotta. A felvonulási terület építését végző orosz alvállalkozó ellen büntetőjogi eljárás folyik, ezért nem fizette ki az alvállalkozóit. A vezérigazgató az mondta, hogy a Paks II. korlátozott lehetőségekkel rendelkezik, de a vezetők többsége a bankszektorból érkezett, így van tapasztalatuk a pénzbehajtás terén, amivel igyekeznek a magyar alvállalkozók segítségére lenni, de tény, hogy nem minden esetben jártak sikerrel. – Ha az ok az volt, hogy Paks II. nem fizetett a Gazprombankot sújtó szankció miatt, akkor a jövőben ez már nem lehet akadály – húzta alá Jákli Gergely.

Arra a kérdésre, hogy az orosz munkavállalók többsége emiatt hagyta-e el Paksot, az elnök-vezérigazgató azt mondta, a fővállalkozó is a feladatokhoz igazítva állítja be az erőforrásokat, ott is van optimalizálás. – A személyes véleményem az, hogy egy mérnök tud Moszkvában tervezni, de az elköteleződés sokkal erősebb, ha itt vannak Pakson, valamint úgy hatékonyabban tudjuk a kihívásokat kezelni – hangsúlyozta. Mivel a talajszilárdítás befejeződött, a Bauer is csökkentette a jelenlétét, az együttműködés azonban a céggel a fővállalkozóval zajló vita ellenére folyamatos.

Annak kapcsán, hogy év elején a talajszilárdított tömb egy része levált, Jákli Gergely azt mondta, az eset jól szimbolizálja, hogy az atomerőmű-építés miért ilyen hosszadalmas folyamat. Meg kellett állni, elemezni, megnézni – független szakértőkkel igazolni –, hogy lesz-e hatása a működésre vagy sem. Átlagos építkezésnél nem lett volna szükség ilyen hosszadalmas elemzésre. – Jó hír, hogy az építkezés folytatására volt hatása a történteknek, a majdani működésre nem lesz. Amivel a hatóság is egyetértett, és feloldotta a tiltást – vázolta a cégvezető. A talajvíz kapcsán megvilágította, hogy ez és a hozzá kapcsolódó víztelenítés állandó feladat. Folyamatosan ellenőrzik a szakemberek, sok adat gyűlt már össze. A legkritikusabb kérdés, hogy milyen hatással van a működő erőműre. Az adatok szerint semmilyennel. A gödörbe szivárgó víz mennyisége a tervezési paramétereket nem haladja meg.

Jákli Gergely azt mondta, hogy a szankciók és a faldarab leválása miatt nincs szükség új ütemtervre, mert az ilyen ultrahosszú projektnél nagyon sok változót kell figyelembe venni, emiatt tartalékidővel kell kalkulálni. Az elmúlt félévben történtek miatt ez rövidült, de a véghatáridőre nincs hatásuk.

Jákli Gergely azt mondta, hogy az idei év első fele sokkal több munkával telt, mint az elmúlt év második fele, ami viszont látványos eredményeket hozott, hiszen elkészült a munkagödör. – Ha értékelnem kellene: ez sokkal termékenyebb időszak volt – emelte ki. Megkapták a használatbavételi engedélyt az irodaházakra, így a társaság dolgozóinak döntő többsége az építkezés mellett dolgozik. Szintén kiadta a hatóság a betonüzem komplexumának használatbavételi engedélyét, továbbá az összes felvonulási épület építési engedélye rendelkezésre áll. Befejeződött az 5. reaktortartály kovácsolása, ezt követően elkezdődtek a hegesztési folyamatok, és elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása is. Emellett elkezdődött a gőzturbinák gyártása, és megvan az engedély a reaktortartály internalsok, vagyis a belső berendezések gyártására – így jelenleg három ország hat városában készülnek a Paks II. berendezései. – Ennyire intenzív időszak már régen volt a Paks II. projektben. A közeljövőben arra fókuszálunk, hogy ne veszítsük el a lendületet a gyártásban. Meg kell tudnunk hatékonyan szervezni, hogy legyen egy olyan kiépített bázis, amivel hatékonyan tudjuk ellátni a gyártásközi felügyeletet. Amire most nagyon fókuszálunk: a munka megindítása a munkagödörben. Ehhez még szükség van engedélyekre. A kapacitásainkat arra koncentráljuk, hogy ezeket megszerezzük. Ezen felül nagyon sok tervezési, tervelfogadási lépés van még előttünk – részletezte. Az első betont illetően azt mondta, hogy három hónappal a szerelőbeton után kerülhet rá sor. Az időpontját befolyásolja a még folyamatban lévő engedélyezési eljárás.

A munkálatokkal kapcsolatos kérdéskört összegezve Jákli Gergely kiemelte, hogy a projekt körül mindig lesznek változások, turbulenciák, ciklikusságok, de a Paks II. munkavállalói az elmúlt években bebizonyították, hogy lehetetlennek tűnő dolgokat is képesek megoldani.

A szakember-utánpótlás kapcsán kiemelte, büszke arra, hogy kihelyezett villamosmérnök-képzés indul szeptemberben Pakson, és motivált abban, hogy mielőbb legyen nappali képzés is, mert a tapasztalat az, hogy az ESZI középiskola nagyon jó képzést biztosít, így szinte minden fiatal elmegy valamelyik egyetemre, onnan pedig nagyon nehéz hazacsábítani őket. A cégvezető arra is kitért, hogy a hírekkel ellentétben nem állították le a Borsócséplői vízműtelep bővítését, az adminisztrációs folyamat végén tartanak. Minden döntés és forrás rendelkezésre áll, és remélhetőleg néhány hét múlva elkezdődik a munka. Abban a kérdésben, hogy a korábbi elképzelések szerint közösen fejlesztik-e a város víziközmű-rendszerével, nagyon sok egyeztetés zajlik a városvezetéssel, mert tiszta képet kell teremteni. Azzal összefüggésben, hogy a Léna lakópark 500 lakását elbírja-e a szennyvízhálózat, és ha nem, akkor a Paks II. milyen lépést tervez, Jákli Gergely kifejtette, hogy ez nem tartozik a projektcég feladatai közé. Mint mondta, a lakóparkfejlesztéseknél alapfeltétel, hogy a víziközmű-szolgáltató a kivitelezés megkezdése előtt nyilatkozzon arról, hogy a hálózati kapacitás elegendő-e, vagy bővítésre és ahhoz közműfejlesztési hozzájárulásra van szükség, ami a beruházó kompetenciájába tartozik. – Nekünk abban van felelősségünk, hogy a projekthez kapcsolódó fejlesztésekben segítsük a várost, és ezt meg is tesszük. De a mi feladatunk a Paks II. megépítése, nekünk erre kell koncentrálni, ezzel tudjuk a legtöbbet tenni a városért – szögezte le Jákli Gergely.

Fotó: Babai István/archív