A hosszú élet titka az egészséges, mértékletes életmód és a mozgás

Bukodi Pálnét köszöntötte 90. születésnapja alkalmából az önkormányzat nevében Nagy Balázs alpolgármester. Bukodi Pálné született Posztós Anna 1935. július 25-én született Pakson. Édesapja kazánfűtő volt a konzervgyárban, édesanyja idénymunkát végzett a mezőgazdaságban, egy lánytestvére van. Anci néni a községi elemi iskola elvégzése után a mezőgazdaságban kezdett el dolgozni, kertészet-szőlészet területen. Megfordult a Kanacsi és Biritói Állami Gazdaság 6-os út menti egykori borpincéjében, valamint a Prelátusban is, amelynek pincéjében anno borpalackozó üzem is működött. Később a 22-es Építő Vállalatnál, majd a Paksi Építőipari KTSZ-nél dolgozott, onnan vonult 55 évesen nyugállományba. 1955-ben, 20 éves korában kötött házasságot a dunaföldvári Bukodi Pállal, aki kőművesként dolgozott. Két lányuk született, Anna és Mária, akiket rendkívüli szeretetben neveltek fel. Férjét korán elveszítette, 1980-ban, 45 évesen lett özvegy. A Tolnai úti házuk helyére a lánya és a veje által épített többgenerációs családi házban él, külön lakrészben. Három fiú unokája és hét dédunokája van. Lányai szerint imádni való édesanya, nagymama és dédi. Igazi kikapcsolódást a kirándulások jelentették számára, a korábbi vállalati utazásokon túl gyakran vitték nyaralni a lányai. A Balaton különösen kedvelt fürdőhelye volt. Emlékezetes külföldi útja a 70. születésnapjára kapott horvátországi családi tengerparti nyaralás. Anci néni egészsége a korához képest jó, de ma már pihenéssel telnek napjai, a hallása és a mozgása már nem a régi. A hosszú élet titka szerinte az egészséges, mértékletes életmód, az étrendben a sok zöldségféle, az aktív tevékenykedés, mozgás összhangja.

Fotó: Molnár Gyula