FOGADÓÓRA Nagy Balázzsal Kettes: az óvárosi városközpont
A Paksi Hírnök választókerületeket bemutató sorozatának nyolcadik állomása a 2-es számú körzet. Nagy Balázs önkormányzati képviselővel, Paks város alpolgármesterével beszélgettünk a 2025-ös tervekről, feladatokról és aktuális ügyekről.

Az óvárosi városközpont
Egy-két évtizede még nem nagyon volt központja a városnak. Mostanra viszont több is lett – ezek közül kettő a kettes számú választókerülethez tartozik. Ha pedig kicsit nagyvonalúan nézzük, akár három is, ha a Táncsics parkot is városközpontként képzeljük el. Még csak jövőbeliként, persze, mi másként.
Ez a városrész sokat fejlődött, és most is folyamatosan mozgásban van. Mindig felmerülnek új ötletek: mondjuk, milyen lehetne a városháza parkja egy kistóval, ugye (a meder megvan hozzá). Vagy hogy egyszer talán a most még csak robotfűnyírók által birtokolt Táncsics parkból is pihenőpark, közösségi tér lesz.
De ne szaladjunk ennyire előre! – ez a fogadóóra-sorozat alapvetően nem erről szól.
Olvassunk költségvetést!
Szép dolog az álmodozás, közben meg a választópolgárokat, lakosokat többnyire az foglalkoztatja, mire költünk a közösből a mikrokörnyezetre. Ahol lakunk. – A mindennapjaim, a munkám engem is idekötnek, van két „belvárosi” irodám – mondta Nagy Balázs, a választókerület önkormányzati képviselője, aki élt a lakótelepen és Dunakömlődön is, ma pedig vérbeli óvárosi lakos. – Mondta is múltkor valaki, hogy „te azért jó bátor vagy, hogy itt, a könyvtár földszintjén van irodád, bármikor bejöhetnek az emberek”. És szerencsére be is jönnek, hiszen a könyvtár alapvetően nyitott intézmény, az utcán is megszólítanak, elmondják a dolgaikat, elmegyünk, megnézzük, és ha ez találkozik más emberek igényeivel is, akkor igyekszünk megvalósítani.
A mire költünk kérdésre kérdéssel legkönnyebb válaszolni: miből költünk? A költségvetésben három jól elkülöníthető csoportot lehet azonosítani: külön soron, egyéni választókerületi keretből és pályázati forrásból.
Az első, márciusban elfogadott költségvetést böngészve a választókerületben három feladatot lelhetünk fel. A Templom utca, Attila utca rekonstrukció tervezése elkészül idén, ez azért fontos, mert mire az iskola felújítása befejeződik, a tervek hiánya nem lesz akadálya az utcafelújítások elkezdésének. A másik a jelenleg csupa gödrös, katasztrofális állapotban lévő Kereszt utcai parkoló felújításának tervezése: erre nagyon szép előkészítő tervek születtek, zöldfelülettel, világítással, jó kiosztású parkolóval. A felújítás várhatóan 2026-ban valósul meg, ehhez idén a tervek elkészülnek. A harmadik feladat a KRESZ-parkhoz vezető út közművekkel együtt történő felújításának tervezése. – A KRESZ-park nagyon jó lett, csak éppen nem lehet megközelíteni. Az Attila utcából, Csónak utcából érkezve nincs parkoló kialakítva, és lehet még az állatorvosi rendelő felől jönni a parkba. És ha már KRESZ-park: szeretnénk visszaállítani a KRESZ-park jelleget, visszakapják a kis útjelzőtáblákat a diákok – tudtuk meg Nagy Balázs képviselőtől. Tervben volt terepasztalszerű kisházak, éttermek, töltőállomás, kisbolt telepítése, de ezt még tovább kell gondolni, mert az árajánlat eltántorító volt. Az ötlet érdekes és izgalmas, ezért a megvalósítás nincs elvetve.
Az idei költségvetés március óta többször módosult, plusz források keletkeztek („ezért jó, hogy van helyi adó”), fejlesztési tartalékok felhasználásáról döntött a képviselő-testület, így az induló három feladat továbbiakkal egészült ki: okoszebra lesz idén novemberre a Zsíros köz – Kápolna utcák találkozásánál, a piactér hátsó részén akadálymentesített parkoló készül, a Jézus szíve templom lépcsőit pedig fel kell újítani, mert bár nemrég újult meg, de nem megfelelő anyagból.
Ötletek, problémák, vesszőparipák
A választókerületi keret 40 százalékáról született eddig döntés a kettes körzetben. (Nagy Balázs mint alpolgármester megjegyezte, nagyon jó lenne, ha Pakson is lenne közösségi költségvetés. Sőt lehetne dedikált kerete a Duna-partnak is.)
A megvalósuló feladatok a lakossági megkereséseket tükrözik. A Dózsa György úton az ÁFÉSZ előtti zebrát senkinek sem kell bemutatni: nagyon magas padka, hullámos, töredezett aszfalt. Ide talán már e sorok olvasását követően érdemes elzarándokolni, várhatóan addig elkészül a zebra felújítása. – Nem messze innen van egy másik terület, a Duna utcai társasházaknál, amivel kell foglalkozni. Egy 3D kerítéssel tervezünk véget vetni annak, hogy a közterületet nyilvános vécének használják – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy itt a kamerák kihelyezése nem oldaná meg a problémát. A katolikus templom előtti téren azonban lesz három új térfigyelő kamera, mivel az ilyen típusú problémák elszaporodása miatt az utóbbi időben előtérbe került a közbiztonság témája. A padok átalakításával, a közterület-felügyelők odafigyelésével máris javult a helyzet, a cukrászda és a templom előtti teret már rendeltetésszerűen lehet használni.
Nagy Balázs képviselői munkájában fontos területek a közlekedésbiztonság, a közterületek karbantartása. A belógó növényzet visszavágása alap, és sok megkeresés érkezik rossz parkolási szokásokkal kapcsolatban: egyrészt a beláthatatlan útszakasz balesetveszélyes, de az ott lakók „bosszúságának” elhárítása sem lényegtelen. – A nemrég felélesztett kozlekedespaks@gmail.com címre rengeteg észrevétel érkezik, ennek örülök, ezek szerint működik – említette a képviselő a kritikus csomópontok feltárásának egyik eszközét. Nagy Balázs rajta van azon is, hogy az emberek szálljanak ki a kocsiból, gyalogoljanak, kerékpározzanak, utazzanak a kényelmes városi buszokon (hamarosan paksi reklámban fognak szerepelni a kislányával), de a paksi utazási szokásokat nem vagy nehezen lehet megváltoztatni, szóval el kell gondolkodni a torlódások elkerülésének más módjain: utcák, útszakaszok egyirányúsítása is felmerült. A kerékpárút-hálózattal, a biciklis közlekedéssel is foglalkozni kell.
A torlódások, a parkolási nehézségek, a közterület használata amúgy az általános országos trendekbe illik, akárcsak a csótányok aktivizálódása. – A csótányok Pakson is velünk élő probléma. Néhány hete volt nagy irtás az óvárosban, ahol régi falak, régi szennyvíz-vezetékek vannak – erősítette meg Nagy Balázs, hogy a jövőben erre is figyelni kell. Az élőlények kapcsán röviden rácsodálkoztunk arra, hogy milyen érdekes: kevesen lelkendeznek, hogy éppen nincsenek szúnyogok. Bezzeg, amikor vannak! Idén jól volt ütemezve az irtás, plusz szerencse, hogy nem voltak pangóvizek.
Apropó szerencse
– Amire nagyon várunk a kettes körzetet érintően, az a TOP Plusz pályázat megvalósulása. Ez hétmillárd forintot jelent Paksnak összességében. Ebből a kettes körzetben valósulhat meg a Hajnal utca rekonstrukciója, a Csónak és a Halász utcák teljes körű rehabilitációja, a Villany utcai parkoló kialakítása, a Jézus szíve templom körüli tér és a bazársor felújítása, valamint a Lengyel-Magyar Barátság Park és a Sas utca rekonstrukciója – listázta Nagy Balázs, mit takar a TOP-os pályázatban a Történelmi városközpont és az alvég városrész fejlesztése.
Ha megérkezik az uniós forrás, a kettes körzetben nagy dolgok valósulhatnak meg. Addig pedig folytatódik az, amihez van keret. Feladatban és kreativitásban nincs hiány.
[jé]
