A természet a fókuszban

Szalakóta- és denevérodúkat helyez el az Ürgemezőn, a szabadidőparkban pedig szabadtéri tantermet és tematikus játszóteret alakít ki Paks önkormányzata a Natura 2000-es területek fejlesztése tárgyú pályázat keretében. A fejlesztésre 49,5 millió forint támogatást nyert az önkormányzat. A TOP Plusz-os pályázat előkészítésében jelentős szerepe volt Kudorné Szanyi Katalin képviselőnek.

Az ötös számú választókerület képviselője arról tájékoztatott, hogy a pályázat elsődleges célja a fajmegőrzés volt, amelynek keretében a szalakótákat újra szeretnék telepíteni. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság jelezte az önkormányzatnak, hogy néhány szalakótapár már visszaköltözött. Kudorné Szanyi Katalin hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a madarak otthon érezzék magukat az Ürgemezőn, ennek érdekében, a pályázatnak köszönhetően negyven számozott odút helyeznek ki, és a denevérek számára is telepítenek odúkat. Kudorné Szanyi Katalin úgy tájékoztatott, hogy a másik cél a szabadidőpark fejlesztése volt. A jegenyefák alatt szabadtéri tantermet szeretne kialakíttatni, ahol az őshonos növényeket ismerhetnék meg a gyerekek. Emellett további tervek is vannak a tájékoztatásra. Egy tematikus játszótér építésével az a cél, hogy még több ismeretet szerezzenek az Ürgemező élővilágáról. A tavat és környezetét esztétikai élményt adó növények beültetésével teszik szebbé, és uszadékfákat helyeznek el annak érdekében, hogy a teknősök tudjanak hol napozni. A beruházás szerződés szerinti befejezési határideje 2026. december 31.

Fotó: Szép Zsóka/archív illusztráció