Mentőfeltárás zajlik Lussoniumnál

Mentőásatás zajlik a Lussoniumtól délre elterülő teraszos dombháton (Sánc-hegy). A Paks Város Önkormányzata által támogatott feltárási munka augusztus végéig tart.

Legutóbb 2023-ban volt ásatás Lussonium területén, most közvetlenül az egykori római helyőrség mellett kezdődött mentőfeltárás. Dr. Fazekas Ferenc, a Paksi Városi Múzeum igazgatója úgy tájékoztatott, hogy 2024. áprilisban kapott az intézmény lakossági bejelentést, miszerint egy koponya és egy cserépedény került elő a Sánchegy utcai löszfalból. Mint később kiderült utóbbi egy szinte teljesen ép római korsó. A helye és a hozzá kapcsolódó római objektumok is jól láthatók a löszfal metszetében, valószínűleg egy ház és egy tárológödör metszete rajzolódik ki. Dr. Fazekas Ferenc kiemelte, nagyon ritka, hogy így, metszetben láthatunk egy római kori házat.

Forrás: TelePaks

– Szerencsések vagyunk, mert a dombhoz, közvetlenül a löszszakadáshoz kapcsolódó teraszon a tulajdonos segítségével egy mentőásatást végzünk el. Ennek az a célja, hogy ami a régészeti lelőhelyből megmaradt azt próbáljuk megmenteni, és abból tudományos információkat illetőleg a római településtörténetre vonatkozó információkat nyújtani. Tudtuk, hogy van lelőhely, de hogy milyen jellegű, milyen korú, arra az ásatás segítségével keressük a választ – összegzett. A munkában a Paksi Városi Múzeum munkatársai és a Pécsi Tudományegyetem Régészet Tanszékének hallgatói, valamint doktoranduszok vesznek részt. A munkálatokat Paks Város Önkormányzata támogatja.

Forrás: TelePaks

Heringes Anita, Paks polgármestere elmondta, fontosnak tartják, hogy megismerhessük a múltat, történelmünket, hiszen abból lehet igazán építkezni, ezért támogatják a feltárást. A polgármester megköszönve a lakosság odafigyelését, azt kérte, hogy továbbra is értesítsék a múzeumot, ha hasonló felfedezést tesznek. Az ásatás a régészeti topográfia programhoz kapcsolódóan valósul meg. A mentőfeltárás augusztus végéig tart.