Befejezte a profi kosárlabdát Kovács Ákos
Még a kecskeméti Univerben, a 2008/2009-es NB I.-es bajnoki szezonban mutatkozott be az élvonalban Kovács Ákos, az Atomerőmű SE csapatkapitánya. A következő idényben már piros-kékben lépett pályára, és a 2017/2018-as székesfehérvári kitérőt leszámítva, tizenöt éven keresztül volt a csapat meghatározó játékosa. Kovács Ákos, vagy ahogyan sokan ismerik, Kacsa a napokban töltötte be a harminchetedik életévét, és tizenhét év élvonalbeli szereplés után végleg befejezi profi pályafutását. Sok-sok emlékezetes összecsapás, több mint ötszáz NB I.-es bajnoki, és közel negyven Magyar Kupa mérkőzés után nem egyszerű egyenleget vonni. Kovács Ákossal beszélgettünk.
– Elégedett vagy a pályafutásoddal, van esetleg hiányérzeted?
– Nincs bennem semmi hiányérzet, teljesnek érzem a karrieremet, úgyhogy könnyű szívvel tudok pontot tenni a játékos pályafutásom végére. Azért egy aranyat jó lett volna nyerni. Tíz érmet nyertem, kilencet az ASE-val, egy bronzot az Albával. Bajnokit és kupát egybe véve három ezüst és hét bronzérem, és jó sok negyedik hely. A legjobb négyben sokat szerepeltünk, főleg az első időszakban.
– Kik voltak azok a játékosok, akikkel jó volt játszani?
– Ahogy ide kerültem, még játszottak a paksi legendák, Gulyás Robi, Mészáros Zalán, Kiss Zsolti, együtt jöttünk Horváth Ákossal, Körtével (Körtélyesi Gergely), Morgen Ferdiről nem is beszélve. Utána is érkeztek jobbnál jobb magyarok, Eilingsfeld Johnsy, Vojvoda Dávid, Tóth Ádi és még lehetne sorolni. A külföldiek közül mindenképpen az élre tartozik Zoo Williams, tőle elég sok mindent el tudtam lesni. Beugrik még Brooks Sales, aki eléggé domináns volt abba az időben, és Rodney McGruder, akiről már akkor lehetett látni, hogy neki nem a magyar bajnokság lesz a végállomás.
– Jó pár edzővel is dolgoztál együtt. Kik ugranak be rögtön?
– A legtöbbet Bánéval (Braniszlav Dzunics) dolgoztunk együtt, összességében talán öt vagy hat szezont, de szerettem Horváth Pipivel (Horváth Imre) is együtt dolgozni. Nagyon-nagyon jó figura volt Enrique Gutierres Garcia, aztán egy kisebb hullámvölgybe kerültünk a középszakasz környékén, és Bécó (Schmidt Béla) ugrott be helyette. Ő sokszor volt beugró, ezért összefonódott vele is a karrierem. Úgyhogy voltak azért olyanok, akik rögtön eszembe jutnak.
– Minek tudod be, hogy ilyen hosszú időn keresztül meghatározó játékos tudtál lenni?
– Sikerült olyan szerepet kiharcolnom magamnak, és olyan teljesítményt nyújtanom évről évre, hogy mindig meghatározó játékosa legyek az aktuális csapatnak. A sérülések is sokáig elkerültek, azért tudtam minden csapatban maradandót alkotni. A felnőtt válogatott kimaradt az életemből, az utánpótlás válogatottakat végigjártam, plusz az Univerziádéra is eljutottam. Hatalmas élmény volt Kínában, nagyon örülök, hogy ezt átélhettem. Nem mindennapi jut el az ember a Távol-Keletre, és mellette még kosarazhattam is a világ minden tájáról érkező csapatok ellen. Nyilván nem csak ezért, de ha másért nem, már ezért megérte egyetemre járni.
– A sporton kívül a magánéleted is hamar idekötött.
– Miután ide kerültem, körülbelül fél évre rá megismertem a feleségemet, úgyhogy más is volt már ami ide kötött. Amúgy is jól éreztem magam, mert Paks hiába egy kis város Kecskemét után kevesebb lehetőséggel, de igazából nagyon nem is kellett több. Jó volt a csapatnál is a hangulat, feltaláltuk magunkat.
– A sport mellett tanultál is. Nehéz volt a kettőt összeegyeztetni?
– Úgy gondolom, hogy nyugodtan lehet a kettőt együtt csinálni. Saját tapasztalatból tudom, elvégeztem a közgázt. Egyéni tanrendet biztosítanak a sportolóknak, fel tudtam készülni rendesen a vizsgákra. Nyilván nem tart örökké a sportolói élet, most már az atomerőműben dolgozom teljes munkaidőben.
– A kosárlabdától teljesen elszakadsz?
– Nem, az U16-os csapat mellett leszek másodedző, és kiveszem a részem az egész utánpótlás-képzés koordinálásából. Már részt veszek a kosárlabda szövetség szervezésében edzőképzésen.