Iskolakezdés: támogatások az iskoláztatáshoz, ajándékcsomag az elsősöknek, parkolónyitás

Évek óta több módon nyújt segítséget Paks Város Önkormányzata a családoknak az iskoláztatáshoz, ami idén sincsen másként. Összefoglaljuk a lehetőségeket, és arról is hírt adunk, hogy a lakosság használhatja a Deák Ferenc utcai volt rendelőépület mögötti parkolót.

– A rendszeres nevelési segély szociálisan rászoruló családoknak nyújtott támogatás. Ez a támogatás általános iskolásoknak elsősorban étkezési térítési díjkedvezményként, illetve középiskolásoknak, felsőoktatásban tanulóknak készpénzben biztosítható. A kérelmet augusztustól lehet benyújtani. Az ellátás tanítási évre állapítandó meg, havi mértéke gyermekenként 3-10 ezer forint közötti összeg. A felsőoktatásban tanulók esetében mindkét szemeszterre külön kell igényelni a támogatást – tájékoztatott Herczig Viktória, a Paksi Közös Önkormányzati Hivatal hatósági osztályának vezetője.

A rendkívüli települési támogatásként folyósított beiskolázási támogatás is szociális rászorultságtól függő ellátás. A kérelem elbírálásakor vizsgálják a családban élők vagyoni helyzetét és jövedelmét. – A támogatás mértéke aszerint változik, hogy óvodában, általános iskolában, középiskolában vagy felsőfokú oktatási intézményben kezdi meg a gyermek a tanévet – mondta az osztályvezető, hozzátéve, hogy a kérelem már benyújtható.

A felzárkóztatási ösztöndíjról elmondta, hogy általános és középiskolás roma tanulóknak szóló támogatás. Az ösztöndíjat szeptembertől igényelhetik azok a roma tanulók, akik legalább 3,00 tanulmányi átlaggal rendelkeznek. Az ösztöndíjat tanítási évre állapítják meg. Havi összege a tanulmányi átlag alapján 3-8 ezer forint között lehet.

A kedvezményes diákbérletet azok a Paks város közigazgatási területén tanuló általános és középiskolások vehetik igénybe, akik legalább egy kilométerre laknak oktatási intézményüktől, illetve sport- vagy művészeti tevékenység miatt utaznak helyi járattal. A kedvezmény a Paksra helyközi járattal utazó csámpai és gyapai gyerekeknek is jár. A kérelmet tanévenként egyszer, az első bérlet lejárta után egy hónapon belül kell beadni az általános igazgatási csoporthoz, azután már egyéni ütemezésben, az önkormányzati hivatal pénztárában lehet felvenni a lejárt bérletek vételárának nyolcvan százalékát. Azoknak, akik telefonos alkalmazással vásárolják a diákbérletet, a vásárlást igazoló elektronikus számlát kell bemutatniuk.

Az említett támogatások iránti kérelemnyomtatványokat és további információkat a hivatal ügyfélszolgálati irodájában lehet kérni, illetve a nyomtatványok letölthetők a paks.hu weboldal Hivatal menü Ügyintézés/E-ügyintézés rovatra kattintva, a Szociális és gyermekvédelmi ügyek fül alatt.

Fotó: Szaffenauer Ferenc

Heringes Anita polgármester arról tájékoztatott, hogy ajándékcsomaggal kedveskedik az általános iskolák első osztályosainak az önkormányzat. Olyan ajándékok kerültek idén a csomagba, amelyeket használni tudnak a gyerekek, tornazsákot, fémkulacsot, uzsonnás dobozkát és székpárnát kapnak. Heringes Anita polgármester, valamint Barnabás István és Nagy Balázs alpolgármesterek a tanévnyitókon adták az ajándékcsomagokat. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy megállapodtak a PIP Nonprofit Kft.-vel, miszerint szeptember 1-jétől napközben használhatja a lakosság a Deák Ferenc utcai volt rendelőépület mögötti parkolót, ami azért fontos, mert a közelben működik a Paksi Bezerédj Általános Iskola és a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola.

A parkoló nyitvatartása:

A kapu nyitása hétköznap 7.00 óra
A kapu nyitása hétvégén 8.00 óra
A kapu zárása naponta 20.00 óra

És ha már új tanév, egy kis ízelítő a tanév rendjéből: Az első félév 2026. január 23-án zárul, az iskolák január 30-ig értesítik a diákokat, kiskorú diák esetében a szülőket az elért tanulmányi eredményekről. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 22., a szünet utáni első tanítási nap november 3. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 19., a szünet utáni első tanítási nap 2026. január 5. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2026. április 1., a szünet utáni első tanítási nap április 13. Az utolsó tanítási nap 2026. június 19. A központi írásbeli felvételire december 1-ig jelentkezhetnek majd a nyolcadik osztályosok. A középfokú iskolákba történő jelentkezés határideje 2026. február 19. Az iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2026. április 23–24-én kell majd beíratni. A tanév rendjéről szóló rendelet további információkkal, dátumokkal a Magyar Közlöny 2025. július 24-én megjelent 87. számában olvasható, elérhető a magyarkozlony.hu oldalon.

Megjelent (eredeti) a Paksi Hírnök 2025. augusztus 29-i számában