Pakson találtak otthonra
Tinédzser volt, amikor áttelepültek Gyergyószentmiklósról Tolna megyébe. Paksra házassága révén került Wolfné Hambrik-Csorvásy Helga. Itt nemcsak otthont, hanem munkahelyet is kellett teremtenie. A Mikka-Makka Családi Bölcsőde, amire szinte harmadik gyermekeként tekint, immár szintén kamaszkorba lépett.
Élve a kínálkozó lehetőséggel, a Hársfa utcában, a platánfa árnyékában ülünk le beszélgetni. Wolfné Hambrik-Csorvásy Helga büszkén mutatja meg a családi házból kialakított Mikka-Makka Családi Bölcsődét, amit kolléganőjével közösen álmodtak és valósítottak meg. Ahogy sejthető, nem volt az út sem egyenes, sem könnyű, amíg eddig jutott a tinédzserkoráig Gyergyószentmiklóson élő, kifejezetten sportos családba született, ma már kétgyermekes édesanya. Megerősíti: vezetékneve – bár kézen-közön eltűnt belőle egy s betű – nemes ősökre utal, anyai nagyapja a Béke Világtanács nagydíjával kitüntetett szobrászművész. Helga szülei 1994-ben települtek át Magyarországra, ahol eleinte két bázisuk volt, a fiúké – apjáé és ikeröccseié – Dunaújvárosban, mert ők jégkorongoztak, Helga pedig édesanyjával Szekszárdon kezdte itteni életét, mivel kosárlabdázott. A sport segítette át azokon a nehézségeken, amit az új országba település okozott számára. Tehetséges, jó sportoló volt, a válogatottba is behívták, de sorozatos sérülései miatt le kellett mondania a profikarrierről.
– Vallom, hogy minden okkal történik – fűzi hozzá.
Baján óvodapedagógus diplomát szerzett, amit később gyógytestnevelőivel egészített ki. Közben megismerte férjét, így Paksra költözött. Attila mérnök, osztályvezetőként dolgozik az atomerőműben. Két lányuk már felnőtt, Eszter jövőre érettségizik a Vak Bottyán Gimnáziumban, Enikő pedig már a SOTE-ra jár, dietetikus lesz. Röpke húsz esztendőt visszautazva az időben Helga elárulja, hogy paksi élete sem kezdődött egyszerűen, nem sikerült végzettségének megfelelő munkát találnia. Tele volt energiával, és szerencsére ötlet is társult hozzá, és társra is akadt Kernné Nagy Diánában. – Kisgyermekes szülők voltunk. Gyakran mi sem tudtuk megoldani a gyermekfelügyeletet, így született meg a játszóház gondolata, így született meg ez a kis csoda – idézi fel. Diával, aki tanítónő és fejlesztőpedagógus, hozták létre a Tündérkert Alapítványt, és először egy játszóházat, majd a bölcsődét, ahol immár három csoportban fogadják a kicsiket. Kihívásokkal teli volt az alapítástól eltelt időszak, tizenöt év alatt kétszer költöztek, de végre most már nem bérleményben működtetik magánbölcsődéjüket. A barátságos, ízléses kert is saját kezük munkája. – Ez olyan, mint egy jó házasság, ahol nem söpörjük a szőnyeg alá a problémákat, hanem megbeszéljük, és közösen keresünk megoldást – árulja el közös munkájuk titkát.
– Boldog vagyok, azt a munkát végezhetem, amit szeretek, a családom kerek – összegzi Helga.
Nem meglepő, hogy egyébként is rendkívül aktív, gondozza kertjüket, ahol takaros magaságyásai vannak, minden évben befőz, kenyeret süt, természetesen kovásszal. Sportos család az övék, hiszen férje futballozott, sőt edzőként is tevékenykedett, szívesen kerékpároznak, túráznak. A kultúra is fontos a családnak, moziba, színházba, koncertekre járnak, és utazni is szeretnek. Természetesen rendszeresen, ha nem is túl sűrűn, hazalátogatnak Gyergyószentmiklósra, de annak ellenére, hogy 1994-ben szíve egy részét ott hagyta, Helga ma már semmi pénzért nem költözne vissza.
Pakson kellemes otthont és munkahelyet sikerült kialakítaniuk.
Remekül érzi magát, habár úgy gondolja, a város jobban kiaknázhatná a lehetőségeit. – Szomorú, hogy bezárt a gyógyfürdő, hogy nincs a teljes téli szezonban működő jégpálya, hogy idén például nem használható a strand nagy medencéje, és hogy nincs szórakozási lehetőség a fiataloknak – sorolja. Örömmel konstatálja, hogy vannak igen jó kezdeményezések. Ezek közé sorolja a mozit, azt, hogy idén életre kelt a Duna-parti gesztenyesor, ahol immár le lehet ülni egy kávéra, koncerteket, utcabált tartottak. Mint hozzáteszi, az új atomerőmű építésétől további lehetőségeket, felpezsdülést remél. – Mindig optimista voltam, már látom a fényt az alagút végén – jegyzi meg mosolyogva.