Jó napot, mi újság? – Kardos Richárd

Diákkorában meggyőződése volt, hogy Pakson fog élni, de az élet a fővárosba sodorta. Városunkhoz azonban barátok, család, azaz elszakíthatatlan szálak kötik. Kardos Richárd bejárta a fél világot, de vannak még tételek az utazási bakancslistáján. Általánosságban viszont nincsenek nagy álmai, „csupán” annyi, hogy megőrizze a számára fontos emberi kapcsolatokat és az egészségét.

Láttam felnőni a lakótelepen, és bár a fővárosba költözött, nem tűnt el a szemem elől Kardos Richárd. Rendre „szembejött velem” képes beszámoló a közösségi oldalán hol a világ valamelyik tájáról, hol a baráti, családi körben töltött időről. Arra, hogy megkerestem, egy utóbbi kategóriába tartozó esemény ösztönzött: Ricsi „dúláskodott” unokahúga születésénél. De erről – mint megegyezünk – később, a beszélgetést, ahogy mondani szokták, a kályhánál kezdjük.

Apai ágon igen népes családba érkezett Ricsi éppen negyven éve. Máig szép emlék számára minden családi összejövetel, a karácsonyok a mamájánál, ahol ötven tányér kocsonya sorakozott az asztalon. Édesapjáék ugyanis kilencen voltak testvérek. – Biztosan eltartana félóráig, hogy összeszámoljam hány unokatestvérem van – jegyzi meg. Nemcsak a család, hanem a szoros baráti kötelékek miatt is nagyon jól érezte magát Pakson, ezért azt tervezte, hogy itt marad. Az ESZI-t választotta, majd a Pannon Egyetemre ment, ahol környezetmérnökként végzett. Még három évet maradt doktori képzésen, majd hajszál híján elszegődött a Paks II. projekthez, de a csillagok valahogy nem álltak össze. Viszont egy előadása nyomán felfigyelt rá az Izotóp Intézet Kft. vezetője, és Budapestre csábította 2014 októberében. Fejlesztőmérnökként a kobalt-60-sugárforrás-gyártás vezetője a részben a Magyar Tudományos Akadémia, részben pedig magánemberek tulajdonában lévő cégnél. Mint mondja, a sugárforrásokat az iparban és az egészségügyben is használják. Bangladesben például az általuk fejlesztett besugárzóval legyeket és szúnyogokat sterilizálnak, hogy a szaporodásukat és ezzel a betegségek terjesztését meggátolják. Orvosi műszereket, fogimplantátumokat, élelmiszereket is sterilizálnak ilyen módszerrel.

– Nagyon összetett, felelősségteljes és változatos – mondja a munkájáról, amit éppen ezért nagyon szeret. Illetve azért is, mert sok utazással jár.

A berendezéseket és a sugárforrásokat hajóval vagy éppen repülőgéppel a helyszínre szállítják, Ricsi pedig a kollégáival helyben beüzemeli ezeket, de menni kell üzleti tárgyalásokra és konferenciákra is. Ha van lehetőség, természetesen ilyenkor igyekszik megismerni az adott ország értékeit, kultúráját, gasztronómiáját. Azt, hogy hány országban járt, nem dokumentálja, a repüléseket viszont igen, ezek száma már meghaladja a kétszázat. A megannyi élményért hálás, de képtelenség mindet számba venni, a legeket kiemelni, ám tény, hogy az első ázsiai útjai – Fülöp-szigetek, Malajzia, Thaiföld és a többi – nagyon emlékezetesek, de Costa Ricát, Szaúd-Arábiát is szívébe zárta.

Magánemberként is szívesen utazik. A tengerpartot ugyanúgy szereti, mint a hegyeket, a lényeg, hogy aktív kikapcsolódás legyen. Igyekszik új dolgokat kipróbálni, így például a raftingot vagy éppen a síelést. Utóbbi – mint meséli – összesen egy óráig tartott, de a keresztszalagműtét szerencsére jól sikerült… S ha már műtét és egészség, elmeséli, hogy év elején inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála. Javasolták, hogy adjon le tíz kilót. Minap, amikor visszament kontrollra, az orvos azt jósolta, sokat fog csuklani, mert jó példaként emlegetni fogja: tíz helyett ugyanis tizenöt kilótól szabadult meg. Ez, mint kiemeli, nem egyszerű fogyókúra, hanem életmódváltás eredménye.

– Kopogtak az ajtón, erős jelzés volt – mondja.

Nemcsak az egészségmegőrzés terén ennyire eltökélt, hanem az élete egyéb területeit illetően is. – Nagyon szerencsés embernek tartom magam a családom és a barátaim miatt. Nehezen léptem meg, de eljutottam odáig, hogy kimondjam, nincs kapacitásom újabb kapcsolatokra, köszönöm, megvagyok, azokra fókuszálok, akik fontosak, velük szeretnék minőségi időt tölteni – fogalmaz.

Mint mondja, különös, hogy ő került Budapestre, a barátai pedig maradtak. A fővárost egyébként nagyon megszerette, a környéket is, ahol él, és ami csendes, de minden „egy csettintésnyire” van. Gyakran szerveznek társasestéket, azaz összejönnek a barátokkal, és társasjátékoznak. – Éppen vettem egy új, kockás játékot, de a régieket, az UNO-t, az Activity-t is nagyon szeretjük. A paksi gyerekkori barátoknak sem fordított hátat, beszélgetésünk idején éppen a szokásos egyhetes nyaralásra készültek Békésszentandrásra.

Paks a családot is jelenti számára. – Ők nagyon fontosak nekem, szeretek hazamenni – összegzi egyszerűen.

– Nagyon örültünk, amikor a húgomék bejelentették, hogy jön a harmadik baba – meséli. Amikor Dóri azt mondta, hogy otthon fog szülni, és azt szeretné, ha Ricsi is segédkezne a bábának a szülésnél, először szinte sokkot kapott. – Féltettem őket, de elfogadtam – fogalmaz, és még hozzáteszi: nagyon meghitt, semmihez sem hasonlítható élménnyel lett gazdagabb.

Megjelent a Paksi Hírnök 2025. augusztus 29-i számában.