Megújult a Kishegyi út mögötti park
Hivatalosan is átadták a Kishegyi út mögötti felújított parkot és sétányt szeptember 11-én. A 21 millió forintból megvalósított beruházás eredménye nemcsak egy könnyen járható járdaszakasz és rendezett zöldfelületek, hanem modern közvilágítást is kiépítettek. A munkálatok május közepén kezdődtek, és a szerződésben meghatározott határidőre befejeződtek.

Mezősi Árpád, a négyes számú körzet önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, hogy a projekt során kiemelt szempont volt a lakossági igények figyelembevétele. Az elmúlt három hónapban folyamatosan dolgoztak a kivitelezők, minden a tervek szerint, az igényeinknek megfelelően készült el. Nemcsak a körzet lakói, hanem a város más részeiből érkezők is dicsérik a megújult parkot. Bár a munkálatok ütemterv szerint haladtak, a kivitelezés során váratlan nehézségek is adódtak, tájékoztatott a képviselő.

– A közműtérképek pontatlanságai miatt fokozott óvatossággal kellett eljárni a talajmunkák során. Emellett a kertészek több helyen régi építési törmeléket találtak a földben, ami megnehezítette a növénytelepítést. Emellett a szemétgyűjtők hiánya is okozott problémát – összegzett Mezősi Árpád. Kiemelte, hogy a parkosított terület megóvása a lakosság közös felelőssége. Mint mondta, előfordult, hogy a frissen ültetett növényeket kerékpárral taposták le a Domb utcai lejtőn. A park átadása mellett további fejlesztések is zajlanak a körzetben. Folyamatban van a járda felújítása a Kishegyi úton, az Újtemplom és a Kisfaludy utcák között. Emellett megújul a Bercsényi és Katona József utcák közötti szakasz is. A közeljövőben kisebb járdajavításokra, közlekedési tükrök kihelyezésére, valamint csapadékvíz-elvezetés kiépítésére is sor kerül.
