A Brno nyerte a bronzmérkőzést

A Pumpa Basket Brno – MVM-OSE Lions mérkőzésen a bronzérem volt a tét a XIII. Morgen Ferdinánd emléktorna szombati (09.13.) első mérkőzésén. Rajtuk kívül a házigazda Atomerőmű SE és az Alba Fehérvár alkotja a torna mezőnyét, ez a két csapat este az aranyéremért méri majd össze az erejét.

Fotó: Molnár Gyula

A harmadik helyért egy sikerre éhes cseh csapat lépett pályára, egy sérülések miatt megfogyatkozott Oroszlány ellen. Az első tíz percben rögtön nagy tempót diktált a Brno, és nyolcpontos előnyt szerzett. A második negyed az OSE-nak sikerült jobban, ültek a dobásaik, és négy pontra feljöttek a huszadik perc végére. A nagyszünet után ritmust váltottak a csehek, és pár perc alatt 15 pontra növelték az előnyüket. Ezután felforrósodott a hangulat, egymást követték a szabálytalanságok, ami közé néhány sportszerűtlen is becsúszott, nehezen higgadtak le a kedélyek. Az utolsó negyedben már elkezdett nyílni az olló, a nagyobb rotáció a cseheknek kedvezett. Pumpa Basket Brno – MVM-OSE Lions 100 – 80 (26-18, 22-26, 32-27, 20-9).