Öt év után tért vissza a streetball

Idén a 33. évadát kezdte a Streetball Challenge Hungary, a Suzuki Magyarország támogatásával Pakson, az ASE sporttelepen, ahol a Morgen Courton került megrendezésre. A Streetball Szervező Iroda képviselője, Kállai Éva a paksi állomás tapasztalatairól elmondta, nagyon örülnek, hogy öt év után ismét visszatértek, ráadásul egy különleges helyszínre, a Morgen-pályára, ami számunkra is megtiszteltetés.

Fotó: Szaffenauer Ferenc

– Összesen 35 csapat jött össze, ami szerintem nagyon jó, különösen, hogy az Atomfutással egyidőben zajlanak a programjaink. Mind a 17 kategóriában meg lehet mérkőzni, a dobóversenyek nagyon pörögnek, örülünk, hogy megmozdult Paks. Ez az utolsó vidéki állomás, ahonnan még be lehet kerülni az egy hét múlva sorra kerülő országos döntőbe – összegzett a helyszínen. Azt is elmondta, hogy a magyar kosárlabdázás napja keretében lesz Budapesten az országos döntő, ahova minden korosztály kategória győztese kap meghívást. – Ott egyszerre küzdenek majd a nyíregyházi, a paksi, a szombathelyi győztesek az adott korosztály országos bajnoka címért, illetve a dobóversenyek győztesei is részt vesznek az országos döntőben. Beszélt arról is, hogy a paksi helyszín nagyon szimpatikus, eltér a megszokottól, mert általában nagy városközpontokban, főtereken szokták a rendezvényt megtartani. — Ez alól kivétel Kőbánya, ahol a Népligeten belül a zöld környezetben rendezzük, amit imádnak a játékosaink. Szerintem itt is ezt a feelinget hozza a zöld környezet, megfelelő minőségű burkolatú pályával. Szerintem ez tökéletes kombináció, ez egy nagyon jó helyszín – mondta.