Partnerségben a nukleáris iparral
Tengelic adott otthont az idei TEIT Napnak. A rendezvény egyik pillére egy a térségben élők számára fontos témákat felvonultató szakmai fórum, a másik pedig egy sportos, fejtörős gyermekprogram volt, ami ezúttal lufiesővel zárult.

Több mint harminc éves a paksi atomerőművet körülölelő térség 65 ezer lakosát képviselő Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT), amelynek hagyományos programja az őszi TEIT Nap, amelyet ezúttal Tengelicen tartottak. – A TEIT olyan értékeket képvisel, mint átláthatóság, együttműködés, felelősségteljes partnerség. A TEIT Nap jó alkalom arra, hogy visszatekintsünk az eredményekre, és előre a jövőbeni feladatainkra – fogalmazott Gáncs István polgármester, a társulás alelnöke. Rámutatott, hogy ma a környezetvédelem, a fenntarthatóság és az energiaellátás kérdései egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Az atomenergia biztonságos, nélkülözhetetlen energiaforrás. A TEIT települések befogadták az atomenergiát, és a jövőben is nyitottak az együttműködésre, de fontos a nyílt és őszinte párbeszéd ebben a kérdésben.
A környezet védelme is kiemelt téma volt a faluházban megtartott szakmai fórumon. Az előadásokból kiderült, hogy mind az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., mind a Paks II. Atomerőmű Zrt. elkötelezett a környezet védelme mellett. Dr. Dombóvári Péter, a Paks II. Zrt. vegyészeti, sugár és környezetvédelmi osztályvezetője nyitotta a sort, és beszélt részletesen arról, hogy az új atomerőművi blokkok hűtésére szolgáló víz kezelését, Dunába történő visszabocsátását milyen szigorú elvárásoknak eleget téve tervezték meg, és fogják megépíteni. Izgalmassá ez a kérdés azért válik, mert az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig fog egymás mellett üzemelni a hat blokk. Ennek az MVM PA Zrt.-t érintő aspektusait Nagy László műszaki igazgató fejtette ki. Bemutatta, hogy milyen szerteágazó vizsgálat, elemzés hivatott arra, hogy megtalálják az ellátásbiztonság és környezetvédelem kettős követelményrendszerét optimálisan kiszolgáló megoldást. A legkritikusabb kérdés e tekintetben a Duna-víz visszabocsátására vonatkozó hőmérsékleti korlátok betartása.
A TEIT településeken 500 fős mintával végzett közvélemény-kutatás eredményeit ismertető előadása legelején Honti Gabriella, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. (RHK Kft.) kommunikációs osztályvezetője leszögezte, hogy stratégiai partnerük a TEIT. – A lakossági bizalom építése, az önökkel való kapcsolattartás a fő feladata a mi osztályunknak – fogalmazott. Hozzátette, hogy a közvélemény-kutatásra annak érdekében kerítettek sort, hogy tisztában legyenek azzal, hogy ezt a munkát milyen eredménnyel végzik. Általánosságban elmondható, hogy a térségben élők ismerik és elfogadják mind az RHK Kft., mind pedig az általa Pakson üzemeltetett Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának tevékenységét. – Az eredmények közül különösen figyelemre méltó, hogy a válaszadók 88 százaléka elfogadja a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának működését, ami erős bizalmat jelez a térség lakossága részéről – húzta alá.
A szakmai fórummal párhuzamosan gyermekprogramot tartottak a sportcsarnokban, amelyen a TEIT 16 tagtelepülésének fiataljai vettek részt. A csapatokat változatos feladatokat kínáló állomások várták, amelyek a szórakozáson túl az ismeretterjesztést is szolgálták, közelebb hozva hozzájuk az energia, azon belül is a nukleáris energia kérdéskörét.

Ez alkalommal hirdette ki Honti Gabriella osztályvezető és Bognár Péter törzskari igazgató az RHK Kft. plakátkészítő pályázatának eredményét. Az alsó tagozatosok közül Klem Dávid János, Fabrizio Oscar Andrea, Balogh Emília, a felső tagozatos közül pedig Doma Lilla, Szintai Kíra és Katona Flóra vehettek át oklevelet és ajándékot kiváló munkájukért. A tartalmas napot a gyerekek ujjongásától kísért lufieső zárta.
