Pakson találtak otthonra

Kivételes év az idei dr. Kósa Olga számára, hiszen jogi doktorrá avatták, és új státusza is van: anyós lett, fia Nikita néhány hete házasodott. Annak pedig éppen húsz esztendeje, hogy megismerkedett egy nemzetközi konferencián Kósa Norberttel, aki miatt később Oroszországból Paksra költözött.

A Moszkvától körülbelül ötven kilométerre fekvő Elektrosztalban nőtt fel dr. Kósa Olga, egészen pici lányként még álmodozott arról, hogy operetténekes lesz – ma is szívesen járnak operettelőadásokra –, de nagyon hamar kiderült, hogy kifejezetten könnyen és jól tanul, ráadásul szorgalmas is. Ő már akkor kacsintgatott a jog felé, de szülei unszolására inkább a nyelvek mellett tette le a voksát. A Lomonoszov Egyetemre jelentkezett keletkutatás-afrikanisztika szakra, ahol az angol mellé egy keleti nyelvet is kellett választania, s ő a hindi mellett döntött.

Ahogy a szülei és nagyszülei, ő is az atomenergetikában, jelesül a városukban működő nukleárisüzemanyag-gyárban kezdte pályafutását. Ám a nyelvtudás kinyitotta számára a világot, járt többek között Japánban, Kínában, Amerikában, s szintén a nyelvtudásának köszönhetően találta meg a szerelem. Kósa Norberttel, aki vegyészmérnök, egy budapesti, primerköri vízkémiával foglalkozó nemzetközi konferencián ismerkedett meg, ahova tolmácsolni jött. Ez volt élete első útja Magyarországra. A sorozatos látogatásokat házasságkötés követte, s Olga az első házasságából született, akkor 11 éves fiával, Nikitával Paksra költözött. Mint elárulta, már nem emlékszik arra, hogyan állt oda fia elé, s mondta el, hogy a következő tanévet már 1800 km-rel távolabb, Magyarországon fogja elkezdeni, s arra sem, hogy ez milyen fogadtatásra talált. Szerencsére mára már bizonyosságot nyert, Nikita is otthonra talált itt. S bár egyetemre visszament Oroszországba, ma már Pakson dolgozik, s minap feleségül vett egy orosz lányt, akivel Pakson telepednek le.

Olga azt mondja, nem volt számára nehéz a beilleszkedés, olyan környezetbe érkezett, ahol mindenki befogadta,

férje családja, barátai, utána pedig maga is szerzett barátokat, s viszonylag gyorsan talált munkahelyet is. Először kereskedelmi osztályvezetőként dolgozott Szekszárdon, majd tolmácsként a Dunaferrnél, 2018-tól pedig a Paks II. Atomerőmű Zrt.-nél, ahol fordítás-tolmácsolás szakterület-vezető. Paksra érkezésekor még egy szót sem beszélt magyarul, ma viszont már szinte észrevehetetlen, hogy nem ez az anyanyelve. 2010-ben szerzett felsőfokú magyar nyelvvizsgát, 2011-ben orosz–magyar műszaki szakfordítói vizsgát tett, utána elvégezte a Kodolányi Egyetemen az angol–magyar szakfordítói képzést, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karát pedig most fejezte be. Summa cum laude végzett. Apósa Veszprémből, szülei viszont Oroszországból követték élőben, online a diplomaosztót. Mindannyian rendkívül büszkék rá. – Nem volt nehéz, élveztem a tanulást. Ez az öt év elrepült. Nagyon büszke vagyok, és a férjem is az. Sokat segített, a vizsgaidőszakban teljesen levette a terheket a vállamról, nekem csak tanulnom kellett – árulja el. 17 éves lányuk, Szonja is partner volt ebben, ami nem csoda, mert ugyanolyan kötelességtudó, mint édesanyja. A szekszárdi Garay gimnáziumba jár, és jogi pályára készül. Meglepő, de oroszul nem beszél, csupán most kezdte el tanulni második nyelvként. A magánéletben Olga sem használja már az oroszt, magyarul gondolkodik, hiszen otthon, illetve barátok közt és a munkatársaival is magyarul beszélnek.

Bizalmi munka, mondja a tolmácsolásról, amit nagyon szeret. Izgalmas, mert soha nem tudja, hogy éppen hova kell mennie, kivel találkozik. – Szeretem, frissen, fitten tart – összegzi. Mint megjegyzi, természetesen szeretné frissen szerzett tudását is kamatoztatni, de ez nem jelenti, hogy váltana, a jövőjét a Paks II. projektben képzeli el, ahol remekül érzi magát. Akárcsak a városban, amiről azt mondja, nyugodt, biztonságos, gyerekbarát, szinte minden megvan itt, amire szüksége van, bár egy jó étterem nagyon hiányzik neki. – Szeretem meglátogatni a szüleimet, de az én otthonom már itt van.

Az élet igazolt, jó döntést hoztam. Szerencsés, boldog ember vagyok – összegzi.

Mint nevetve elmeséli, férjével csupán egy alkalommal vesztek össze. Arra már nem is emlékszik, hogy milyen apróságon. Arra viszont igen, hogy miszlikre tépte a házassági anyakönyvi kivonatot. – Persze, tudtam, hogy van belőle még egy példány – fűzi hozzá.

Most, hogy egy csomó ideje felszabadult, s már nem kell minden szombaton egyetemre járnia, játszik a gondolattal, hogy táncolni tanul. Szeretnek utazni, kirándulni, immár erre is több idő jut majd. Tanulni nem tervez már. – Ez a csúcs, nem lesz több. Maximum egy szakjogász képzés – fogalmaz mosolyogva.