Szüreti napot tartottak Dunakömlődön
Hagyományos felvonulás, nyitott pincék és színpadi műsor szerepelt a programpalettán az idei dunakömlődi szüreti napon. A rendezvényt Heringes Anita, Paks polgármestere (PDF) nyitotta meg, kiemelve, hogy a település büszke lehet hagyományaira.

– Dunakömlőd egy igazi közösség, ez a hagyomány tovább fog élni – mondta köszöntőjében Heringes Anita, Paks polgármestere az idei dunakömlődi szüreti napon, amely a huszonhetedik volt a sorban. A megnyitó gondolatok után egy újabb díszes szalaggal gazdagodott a rendezvény zászlaja.

Az idei felvonulás egyik különlegessége ez alkalommal is az volt, hogy a résztvevők ellátogattak a helyi présházsorra is. Szél Benjámin a településrész képviselője (Fidesz–KDNP) elmondta, hogy a program részeként a borászok nyitott présházakkal várták az érdeklődőket. A nagy múltú rendezvényt a Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat szervezte. Spiegel György a grémium tagja azt mondta, hogy évről évre egyre népszerűbb az esemény, ami – a nyárias időjárásnak köszönhetően – idén vélhetően rekordszámú látogatót vonzott. A felvonulást követően színpadi program kezdődött. Fellépett a Tűzvirág Táncegyüttes, majd a Vivat Bacchus szórakoztatta a közönséget, aztán pedig Kis Grófo érkezett. A szüreti napot retró diszkó zárta DJ Anzlóval.
