Tudásra hangolva – új szemeszter indul
Folytatódik a Paksi Harmadik Kor Egyeteme, októbertől a PTE KPVK előadói immár a nyolcadik szemeszterrel várják izgalmas történeti, földrajzi, kulturális, egészségügyi, és a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulóján tudománytörténeti témákkal az 50+ korú hallgatóságot. Ebben a szemeszterben is öt előadás lesz: október 7. és 21., november 4. és 18., valamint december 2. A helyszín a városháza nagyterme, az előadások kezdési időpontja 15 óra. Az első alkalmon Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár, dékáni megbízottként a képzési program szakmai vezetője, a köszöntő szavakat követően dr. Szabó Géza régésszel Jurták és felhőkarcolók árnyékában – Kutatóúton Dzsingisz kán országában címmel tartanak előadást. Kísérőprogramként megtekinthető lesz a Tradíció és modernitás – mongol jogszokások című fotókiállítás. A programsorozat partnereként a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet a szünetben frissítővel kedveskedik a résztvevőknek. A nagy sikerű programot a „Paks, az együttműködés városa” szellemiségében, az élethosszig tartó tanulás legjobb nemzetközi és hazai tradícióit követve, 2017-től szervezi a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar, Paks Város Önkormányzatának támogatásával. Az ingyenes látogatható de regisztrációhoz kötött program részletei és jelentkezési lap a paks.hu honlapon lesznek elérhetők. A képzésen rendszeresen résztvevők emléklapot vehetnek majd át a szemeszter teljesítéséről.

