Kétszeri hosszabbítás után a Szeged örülhetett

Elkezdődött az NB I/A csoportos férfi kosárlabda-bajnokság 2025/2026-os idénye, az első fordulóban az Atomerőmű SE az SZTE-Szedeák csapatát fogadta a Gesztenyés úton. Az előző szezonban a paksi piros-kékek a harmadik helyen zártak, míg a Tisza-parti kék-fehéreknek rezgett a léc, végül a 12. helyre futottak be. Alekszandar Joncevszki, az ASE vezetőedzője többek között a következőket mondta a mérkőzés előtt: Örülünk, hogy közönségünk előtt kezdhetünk, biztos vagyok benne, hogy remek lesz az atmoszféra. Veszélyes fegyverei vannak a Szedeáknak, a legfontosabb viszont a saját játékunk lesz, fókuszálunk arra, hogy beépítsük azokat a dolgokat rendszerünkbe, amik működtek az előszezon folyamán.

Fotó: Molnár Gyula

Gyorsan elhúzott a paksi csapat, Benke vezérletével 10-3-ra vezettek a negyedik perc közepén. A hazaiak szigorú védekezése nem ízlett a vendégeknek, a hetedik perc közepén Benke triplája után 19-8-nál időt is kértek. A csereként beállt Mitchell egy duplával és egy triplával növelte az Atom előnyét, közben Eilingsfeld is betalált közelről. A negyedet Hicks duplája zárta.

A második felvonás elején teljes sorcsere volt az ASE-nál, a vendégek pedig kihasználták a szellősebb védekezést, és Drenovac vezetésével elkezdték faragni a hátrányukat. Hiába kért időt Joncevszki mester a második perc végén 28-16-nál, a Szeged egy 10-0-s szériáig meg sem állt. A negyedik perc végén Benke törte meg a hazai kosárcsendet, de nem a szegediek lendületét. A következő percekben feljöttek 30-24-re, de itt már sikerült megállítani őket. Bluiett tripla, Edosomwan dupla, majd egy Benke trojka követte egymást, 38-26-nál időt kértek a vendégek a hetedik perc végén. Ezután állandósult a 8-10 pont körüli hazai előny, 15,5 másodperccel a vége előtt időt kért a hazai pad, Hicks dudaszós közelijével ért véget az első félidő.

A harmadik negyedben sem változott a játék képe, szívósan küzdött a Szeged, az ASE pedig nem tudott ellépni. Kevés találat esett, sok volt a hiba, a rossz passz mind a két oldalon, a hatodik perc tájékán a távoli találattal 55-48-ra feljöttek a vendégek. A tízedik perc végén Eilingsfeld két büntetőjével 11 pontra nőtt a hazai előny, de a hátralévő 1,7 másodperc alatt kiharcoltak a kék-fehérek egy faultot, és a két büntetőből egyet értékesítettek.

A negyedik felvonás közepéig tartotta 10 pont körüli előnyét az ASE, de egy 8-0-s szériával feljött 70-68-ra a vendég a hatodik perc végén. Egy perccel később már egyenlő volt az állás, majd a nyolcadik perc végén egy hárompontossal a vezetést is átvette az SZTE. A végjátékban Halmai egy büntetőt értékesített, majd egy szerzett labdából 1,2 másodperccel a vége előtt Bluiett egyenlített. A hosszabbításban négy percig csak a vendégek dobtak pontokat, Révész triplája törte meg a hazai gólcsendet, 80-80-ra alakítva az állást 8,8 másodperccel az öt perc lejárta előtt. Még indíthatott volna egy támadást az Atom, de Hicks elcsúszott, szerencsére nem tudták tőle elvenni a labdát, és lejárt az idő. A második öt perc elején még az ASE vette át a vezetést Eilingsfeld közeli találatával, de a sok rossz passz és tanácstalanság megbosszulta magát, 83-83 után 84-90-re a vendégek léptek el. Az utolsó percben már 85-92-t mutatott az eredményjelző, innen már nem volt visszaút, nem sikerült a hatai bemutatkozás.

Atomerőmű SE – SZTE-Szedeák 87-92 (28-10, 16-24, 17-17, 14-24, 5-5, 7-12).
ASE: Nagy NJ, Bluiett 16/9, Hicks 11/3, Zena Edosomwan 12, Mitchell 11/6, Eilingsfeld 10/3, Révész 7/3, Benke 15/6, Halmai 5, Géringer -, Krivacevic -, Cohill NJ.