Harmincéves az atomerőmű látógatóközpontja

Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Tájékoztató és Látogatóközpontja. Az intézmény az elmúlt három évtized során hidat teremtett az atomenergia világa és a társadalom között. Közel 800 ezer látogatónak segített megismerni, megérteni, elfogadni ezt a sokak számára ismeretlen technológiát. A központ létrehozásakor a cél egyértelmű volt: őszinte párbeszédet kezdeményezni és valódi tájékoztatást nyújtani a nukleáris energia működéséről, jelentőségéről és biztonságáról.

Forrás: TelePaks

Az azóta eltelt évtizedekben a látogatóközpont nemcsak tartalmában, hanem működésében is folyamatosan megújult, alkalmazkodva a technikai fejlődéshez és a társadalmi elvárásokhoz. Dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a látogatóközpontban testközelből tapasztalhatja meg mindenki, miről is szól az atomenergia. A legtöbben úgy távoznak, hogy nemcsak válaszokat kapnak, hanem meg is változik az atomenergiával kapcsolatos szemléletük, emelte ki a kommunikációs igazgató. A látogatóközpont sikerének kulcsa a tudatosság és a hitelesség, melyeket az alapító, Kováts Balázs már a kezdetekben lefektetett. Ezekre építkezhettek azok is, akik ma tovább viszik ezt a munkát egy olyan időszakban, amikor a társadalmi bizalom értéke talán fontosabb, mint valaha, tette hozzá az igazgató. A kommunikációs tevékenység szerepe azóta sem csökkent. Sőt az egyre zajosabb információs környezetben kiemelt jelentőségűvé vált a személyes élményeken alapuló ismeretátadás. A kommunikáció és edukáció folytatása nélkül a társadalmi támogatottság idővel csökkenhet. Ezért is fontos, hogy a látogatóközpont képes legyen megszólítani minden korosztályt, hangsúlyozta Dr. Kovács Antal.

Forrás: TelePaks

A Tájékoztató és Látogatóközpontban ma már három különböző programcsomag közül választhatnak a látogatók érdeklődési szinttől és életkortól függően. Tóth Zoltán Róbert a látogatóközpont csoportvezetője elmondta, a legnépszerűbb program az, amely során a résztvevők beléphetnek az atomerőmű üzemi területére is, ahol testközelből láthatnak reaktorfedelet vagy akár működő turbinát. A legfiatalabbakat – 14 év alatt – főként a központ kiállítása várja, míg a harmadik, komplex program a karbantartó gyakorlóközponttal egészül ki, de ez jelenleg csak szerződéses alapon, korlátozott körben érhető el. A csoportvezető kiemelte, hogy a látogatóközpont népszerűsége az elmúlt években sem csökkent. Egyre többen kíváncsiak arra, hogyan működik Magyarország egyetlen atomerőműve. Évente 25–30 ezer érdeklődőt fogadnak a fiatal diákoktól egészen a nyugdíjas korosztályig. A látogatóközpont jövőbeli tervei között kiemelt szerepet kap a fiatalok megszólítása, különösen interaktív, élményszerű programokon keresztül. A cél, hogy a látogatás ne csupán informatív, hanem inspiráló és maradandó élmény is legyen, hiszen így lehet valódi tudást átadni a jövő generációinak.