Jó napot, mi újság? – Vasadiné Kiss Tímea

– A Jóisten vezetett erre a feladatra – mondja Vasadiné Kiss Tímea, a Kalkuttai Szent Teréz Tagóvoda új vezetője. Hálásnak érzi magát, hogy olyan csapattal dolgozhat, akik szívvel-lélekkel tesznek az óvodáért.

Vasadiné Kiss Tímea. Fotó: Szaffenauer Ferenc

Szabadszálláson született, és 20 éves koráig Soltvadkerten élt Vasadiné Kiss Tímea, a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodájának augusztus 1-én kinevezett vezetője.

Mindig is nagyon szerette a gyerekeket, de sokáig nem fogalmazódott meg benne, hogy óvónő szeretne lenni. Tímea arról is beszélt, hogy a szűkebb családjában nem volt meghatározó a hitélet, viszont apai nagymamája mélyen vallásos volt. Ő vitte el Tímeát gyermekkorában többször a soltvadkerti baptista gyülekezetbe, ami nagy hatással volt rá, és a gyülekezet tagja lett. Ott ismerte meg későbbi férjét, Vasadi Teodort, akit huszonkét évvel ezelőtt hívtak meg a paksi gyülekezetbe, amelynek máig lelkipásztora.

Családjuk életében fontos az Isten iránt való elköteleződés.

– Érettségi után mentem férjhez. Egy kétéves számítógép-programozó iskolát végeztem. Aztán már Pakson érkeztek a gyerekek, akik közül a legidősebb már diplomás bölcsész, és most kezdte meg Sopronban az erdőmérnöki képzést. Középső fiunk tavaly érettségizett a Balogh Antal Katolikus Gimnáziumban, 16 éves lányunk pedig még odajár. Amikor legkisebb gyermekünk három éves lett, elgondolkodtam, hogyan tovább. Azt tudtam, hogy a programozás nem jöhet szóba. Egyik ismerősöm beszélt a dajkaképzőről, tetszett a lehetőség, el is végeztem. A Paksi Napsugár Óvoda Vörösmarty utcai székhelyóvodájában kezdtem dolgozni, alig egy év múltán felkértek, hogy végezzem el a pedagógiai asszisztens tanfolyamot. Ezt követően még jobban beleláttam az óvónők munkájába, és úgy döntöttem, óvodapedagógus diplomát szerzek a szekszárdi főiskolán, melyben a munkahelyemen is támogattak – mesélte.

Tímea hetedik éve dolgozott óvónőként immár a Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodában, amikor felkérték, hogy vezesse a katolikus gyermekintézményt. – Nem kerestem ezt a lehetőséget, egyértelműen erre vezetett a Jóisten. Visszatekintve nagyon egyenes volt az út idáig, bár rajta járva nem egészen ezt éreztem, hanem egy kis bizonytalanságot, hogy biztosan szeretném-e a megnövekedett feladatokkal járó terheket, alkalmas leszek-e a feladatra. Az óvodában a korábbi vezető, Heszné Rauth Ildikó mellett dolgoztam, így láttam, milyen kihívásokkal jár az intézmény irányítása. Ildikó mondogatta, annak tudatában szeretne nyugdíjba menni, hogy ebből a csapatból veszi át valaki a munkáját, és rám gondol mint utódjára. A férjem is biztatott, így elkezdtem a Budapesti Műszaki Egyetemen a közoktatási vezető képzést.

Ahhoz, hogy a katolikus óvoda vezetője legyen valaki, a Pécsi Egyházmegyében több lépcsőn kell végigmennie: szükség volt az iskola főigazgatója, Papp Attila és Kürtösi Krisztián püspöki biztos támogatására is, amit megkaptam tőlük. Az, hogy katolikus óvodát irányíthatok annak is köszönhető, hogy mindenki támogatott ebben. Pakson nagyon erős az ökumené a felekezetek és a lelkészek között, ezért is kaphattam bizalmat e feladatra – összegzett.

Vasadiné Kiss Tímea kitért arra, hogy számára kihívást jelentett a vezetői feladat, felelősnek lenni 103 óvodás kisgyermekért, és egy tizenöt fős kollektíváért. Nyomon kell követnie a törvényi változásokat, munkaterveket írnia, és önmagát is fejlesztenie ahhoz, hogy megfeleljen ennek a kihívásnak. Mindemellett továbbra is dolgozik csoportban.

Kiemelte, hogy nagyon jó csapatot vezethet, amelynek minden tagja szívvel-lélekkel tesz az óvodáért.

– Szeretném megőrizni, egyben tartani ezt a közösséget – húzta alá. Arról is beszélt, hogy a szülőkkel való jó kapcsolat kialakítása és fenntartása ugyanilyen fontos.

Vasadiné Kiss Tímea igazi csapatjátékos – ezt mutatja az is, hogy tagja egy nőkből álló csoportnak, a LabdaRuleznek, akikkel hetente röplabdáznak, kosárlabdáznak. Neki ez a kikapcsolódás. Emellett nagyon szeret sétálni, túrázni a férjével. Az óvodába is gyalog jár, az úton hangolódik a napra.