Ezeket a döntéseket hozták rendkívüli ülésen
Rendkívüli ülést tartott október 6-án Paks képviselő-testülete. A napirendi pontok között szerepelt a szociális és gyermekjóléti ellátásokról és a szociális és gyermekjóléti igazgatásról szóló rendelet módosítása. A rendszeres nevelési segélyben részesülő családok idén augusztusban benyújthatták támogatás iránti igényüket, így már szeptemberben biztosított volt az érintettek számára az étkezési térítési díj fizetése. Mivel a rászorulók rendszerint ebből a segélyből fizetik a térítési díjat, ezt a gyakorlatot a továbbiakban is alkalmazni kívánja az önkormányzat. A rendszeres nevelési segély iránti kérelem benyújtásának lehetőségét érintő változás mellett a nyugdíjasok karácsonyi támogatását is érintette a rendeletmódosítás. Heringes Anita polgármester (PDF) azt javasolta, hogy a természetben nyújtott egyszeri támogatás összege az eddigi 10 ezer helyett 20 ezer forint legyen.
A továbbiakban meghozták a képviselők a részvételi szakaszt lezáró döntést a Paks informatikai infrastruktúra üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárásban. Emellett a Paks, Ürgemezei strand úszómedence-felújításának immár harmadik közbeszerzési eljárásában győztest hirdetett a grémium. Mivel az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a közbeszerzési döntések csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren történő kihirdetést követően kerülhetnek nyilvánosságra, ezért ezt a két döntést zárt ülésen hozta meg a képviselő-testület.

A rendkívüli ülést a TelePaks televízió élőben közvetítette, a felvétel visszanézhető a telepaks.net oldalon és a TelePaks YouTube-csatornán.
