Városi ünnepség az idősek világnapja alkalmából

Az idősek világnapja alkalmából tartott ünnepséget Paks Város Önkormányzata a Csengey Dénes Kulturális Központ immár megújult színháztermében. Az esten Nagy Balázs alpolgármester (PDF) köszöntötte a megjelenteket ekként:

„Egy éve szóltam először Önökhöz erről a színpadról az idősek világnapja alkalmából. Akkor, hogy valami érdekeset és lélekemelőt tudjak előadni, abba kapaszkodtam, amit a legjobban ismertem: a könyvekhez, a bennük élő idősebb karakterek élettanításához, és saját idősebb rokonaim történeteihez.

Most, egy évvel később azt mondhatom, alpolgármesteri tisztségemnek és annak köszönhetően, hogy szívesen és nyitott szívvel megyek Önök közé, rengeteg új, de valójában régi történettel gazdagodtam. Sok idős ember személyes életútját ismertem meg, így komolyabban beleláthattam a városban élő idősek mindennapjaiba is.

Elsőként hadd osszam meg Önökkel ennek az egy évnek a statisztikáját. Nem KSH-adatok ezek, hanem a mi kis belső számlálónk arról, hogy hány szépkorút köszöntöttünk idén. A lista nem azt mutatja, mennyien élnek 90 év felettiek városunkban, még csak azt sem, hogy hányan töltötték be idén ezt a szép kort; egyszerűen csak arról szól, hogy mennyien kérték a köszöntést az életkort épp betöltők közül. Az elmúlt egy évben 17 fő 90 évest és egy 95 éves paksi lakost köszöntöttünk. Jómagam tizenkét szépkorú köszöntésnél voltam jelen. Egy kérdést, a nagy kérdést, mellyel az ember vélhetőleg azóta foglalkozik, mióta kitört az állati létből, vagy amióta evett a tudás fájáról, és a lelke nyugtalan, féli az elmúlást: „Mi a hosszú élet titka?” mindig feltettem.

Én ilyenkor sosem várok nagy megoldást. Nem várom azt, hogy elmondják: „hajnalonta, az első kakasszó előtt pucéran meg kell fürödni a harmatos fűben, majd pipamocsokkal bekenni az arcunkat”, de azt sem, hogy lerázva annyit mondjanak, „egyszerűen csak ne halj meg”. A legjobb, ha egy szóval össze tudják foglalni, mi az, ami szerintük a lelket tartja bennük. A legtöbben ezt meg is tudják mondani. A hit. A munka. A család. Egy pohár bor ebédhez, vagy már azt is tanácsolták, hogy soha ne zabáljam degeszre magam. Általában nagyon konszolidált válaszokat kaptam. Mind arról szólt, hogyan védjük meg az egészségünket és a lelki békénket. Mindenki kedves volt felebarátaival, és mértéktartó, ha a földi jókat vesszük alapul. Bizonyára vannak nagy igazságok a szavaikban, de azért na… Valljuk be, lehetnek ezekben a történetekben csúsztatások és elhallgatások is.

A következő szakasz nem reklámblokk lesz, de a tizennyolc évnél fiatalabbak kérem, csak nagykorú felügyelete mellett hallgassák végig, nehogy megbüntessen a Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Az Egyesült Államokban komoly kutatásokat végeztek a „Hogyan őrizzük meg a fiatalságunkat” témakörben. Nagy ország, nagy merítési lehetőség, sok megkérdezhető alany, nemcsak szépkorúak, hanem centenáriusok, azaz a 100 évet betöltöttek is a megkérdezettek közé kerültek. Más kultúra, számunkra érdekes, őszinte történetekkel. Egy világháborús veterán, Henry Allingham száztizenhárom éves korát a cigarettának, a whiskynek és a vad nőknek tulajdonította. A százéves Jeanne Calment a riport készítőnek azzal tréfálkozott: „egész életemben egyetlen ráncom volt, és éppen azon ülök”. Ő százéves koráig versenykerékpározott, és száztizenhét évesen hagyta abba a dohányzást. Még az is lehet, hogy hiba volt, mert öt évvel később meghalt. A százhat évesen elhunyt Mildred Bowers minden délután négykor felbontott egy doboz hideg sört, a michigani Grand Rapidsban élő Theresa Rowley száznégy éves koráig élt, és mindennap megivott egy liter cukormentes kólát.

Az ilyen és hasonló sztorikat folytathatnám a végtelenségig. Tudják, a sok bohóság mellett mit mondanak mégis a legnagyobb arányban? Azt, hogy azért maradnak meg fiatalnak, mert mindig volt nekik valakijük. Valaki, akibe kapaszkodhattak, valaki, akivel összejárhattak, akivel megoszthatták a gondolataikat, örömüket, bánatukat.

Bizonyára vannak, akik azt mondják, jó-jó, ittak és dohányoztak, de biztos elkerülte őket a stressz. Nos, azok, akik a stresszt teszik felelőssé mindenért, gondoljanak csak Winston Churchill-re, aki nem ivott… vedelt, és mindennap tíz kubai szivart szívott el, nem mellékesen pedig levezényelte a britek harcát a náci Németország ellen.

Ő sem volt egyedül. És sok szépkorúnk sincs egyedül. Legtöbbjüknél körülöttük a család, szerető gyermekek, unokák, dédunokák, férj vagy feleség. Van kihez szólni, kihez beszélni, kit hallgatni. Van társaságuk.

De néha elszomorodom, amikor egy-egy szépkorútól kilépek az ajtón. Van olyan, aki egyedül fogad, és a búcsúzás után egyedül marad. Nekem rohannom kell, de érzem, úgy beszélgetne még. Mondaná, megosztaná a gondolatait, emlékeit. Nem arra vágyik, hogy én vagy bárki más megoldjam a gondjait, csak arra, hogy meghallgatást nyerjen, és egy időre megoszthassa mással azt az intim teret, melyben él.

Nagyon nagy többségében nem szépkorúak ülnek itt. Ahogy végignézek a sorokon, sokan épp csak járni tanultak, mikor ők már a családalapításon törték a fejüket. Vagy ha azt nem is, de az iskolát már kijárták. Önök, hozzájuk képest fiatalemberek, most azt gondolhatják, nem kell a nyomasztás, haver, jöjjön a táncdal- és az operettgála, aztán iszunk egy kis pezsgőt, beszélgetünk egy jót, majd hazamegyünk, és ma este a felülést és a négyütemű fekvőtámaszt is kihagyjuk…

És igazuk is van. Ezt kell tenniük. Vidámnak lenni, társaságban lenni, élvezni az életet. Azt az időt, ami aktív korukban rohanással telt, most meg tudják tölteni tartalommal. Talán szerepük van ebben a géneknek, a táplálkozásnak, a sportnak. Abban, hogy ki meddig él, és abban is, hogy milyen minőségben éli meg az időskorát.

De amit én az elmúlt egy évben láttam, és abból leszűrtem, látva és megismerve számtalan életutat, az, hogy igazából nem ezek számítanak. Az élet olyan, mint egy kaszinó. Állunk a rulettasztalnál, pörög a golyó, nem tudjuk, hová, melyik színre és számra kerül. Dob, amit dob. Ami igazán számít, az az, hogy kik állnak mellettünk, miközben játszunk, és vajon akkor is velünk maradnak-e, ha veszítünk…

Hadd adjak egy házi feladatot: a következő hetekben hívjanak fel egy régi barátot, akiről tudják, hogy egyedül van. Hívják át magukhoz, vagy látogassák meg, igyanak meg együtt egy pofa sört vagy egy pohár bort, hemperegjenek a harmatos fűben, vagy csak tegyenek közösen egy nagy sétát. Az sem számít, ha közben elszívnak egy szál cigarettát, énekeljenek együtt operettgálákat.

Még egy valamire hadd kérjem meg Önöket. Vigyázzanak és figyeljenek egymásra. Ebben rejlik a közösség ereje.”

A köszöntőt követően a Fedák Sári Színház Hosszú az éjszaka című műsora, táncdal- és operettgála következett.

Az ünnepi estet megelőzően a Paksi Gyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével szűrővizsgálatokkal, valamint tanácsadásokkal és bemutatókkal várták az ünnepelteket (koleszterin-, vércukorszintmérés, testzsírszázalék-mérés, táplálkozási tanácsadás, vérnyomásmérés, frissítő masszázs, gyógytorna, Bemer információs pont).