Megvan az első győzelem

A 2025/2026-os bajnoki idény harmadik fordulójában a Gesztenyés úti sportcsarnokban fogadta az Alba Fehérvár csapatát az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A vendégek jól rajtoltak, az első meccsükön Sopronban nyertek, majd hazai pályán győztek a Debrecen ellen. Az Atomerőműnek már nem sikerült ilyen jól a kezdés, először hazai pályán a Szeged ellen maradtak alul, ráadásul Benke Szilárd bokája megsérült, és hosszabb időre kidőlt a sorból. A második mérkőzésre Budapesten került sor, a Honvéd ellen sem sikerült nyerni. A pesti összecsapás után játékoscserére szánta el magát az ASE, a kisebb sérüléssel bajlódó Mitchell távozott, helyére Deon Edwin érkezett, aki a 2022/2023-as szezonban már tagja volt a paksi csapatnak. A mérkőzés előtt búcsúztatták Kovács Ákost, aki 16 éven keresztül volt a csapat tagja. Gulyás Róbert szakosztályvezető egy mezzel ajándékozta meg, melyen a 470-es szám szerepel, Ákos ennyi mérkőzésen lépett pályára az ASE színeiben.

Vendégtalálattal indult a mérkőzés, Bluiett triplával válaszolt. A vendégek is eredményesek voltak távolról, Bluiett megmutatta, hogy ő is tud ilyet, két perc elteltével 6-7 állt az eredményjelzőn. Ezután öt pontot szerzett zsinórban az Alba, Halmai betörésből szerzett két pontja törte meg ezt a sorozatot. Újabb négy vendég pont esett be az ASE gyűrűjébe, a hatodik perc elején időt kértek a hazaiak 8-16-nál. Kilenc pontra hízott a vendégek előnye, Hicks, Révész és Bluiett újabb hármasa után 15-19-re jött fel a paksi csapat. Tartotta előnyét a vendég, Hicks és Bluiett pontjaira mindig érkezett válasz. Krivacsevics közelije után, három pontra csökkent a hazai hátrány, de két fehérvári büntetővel megint öt lett. Eilingsfeld dudaszós triplája a legjobbkor jött, szoros lett a mérkőzés állása.

A második felvonás elején ismét ellépett az Alba, Edwin közelijével zárkózott az Atom. Edosomwan zsákolására tripla volt a válasz, a negyedik perc végén 30-38 állt az eredményjelzőn. Hicks távolijára ismét hárompontos volt a válasz, és egy közeli kosár, 33-43-nál kért időt a paksi csapat a hetedik perc közepén. Ezután Hicks és Eilingsfeld révén egy 8-2-es ASE sorozat következett, újra szoros lett az eredmény a huszadik perc végére.

A nagyszünet után mintha kicserélték volna a két csapatot, Hicks vezetésével ledolgozta hátrányát az Atom, majd a vezetést is átvette, Edosomwan már dominált a gyűrű alatt, Eilingsfeld távoli találata után 58-49-nél időt kértek a vendégek. Hicks továbbra is megállíthatatlan volt, de Edosomwan és Eilingsfeld is kivette a részét a pontszerzésből. A hatodik perctől a kilencedikig a vendégek egy 9-3-as sorozattal felzárkóztak 66-60-ra, időt kért a hazai pad. Hicks még dobott egy kétpontost, de a vége előtt büntetőkből a vendégek is betaláltak.

Belekezdett a vendég csapat, és gyorsan ledolgozta hátrányát, és feljött 72-69-re. Eilingsfeld közelről, Révész távolról hűtötte le a kedélyeket, Bluiett hármasa után 80-71-et mutatott az eredményjelző. Edwin és Hicks kettesei után Alba időkérés következett a hetedik perc végén. Ekkor már kézben tartották a meccset a piros-kékek, Edosomwan zsákolása után 90-79 állt az eredményjelzőn másfél perccel a vége előtt. Időt kértek a vendégek, de a hátralévő időben már nem tudtak csodát tenni, megszerezte első győzelmét a paksi csapat.

Atomerőmű SE – Alba Fehérvár 94-87 (26-28, 15-17, 27-17, 26-25).
ASE: Nagy NJ, Bluiett 23/15, Hicks 28/12, Zena Edosomwan 13, Edwin 4, Eilingsfeld 13/6, Révész 7/3, Halmai 4, Géringer -, Arnold NJ, Krivacsevics 2, Cohill NJ.

Alekszandar Joncsevszki: Kemény mérkőzés volt egy jó csapat ellen, a második félidőben már jobban játszattunk, a végén nagy energiákat mozgósítottunk.

Tony Hicks: A héten jól felkészültünk az Albából, ma sokkal jobban küzdöttünk, mint az előző két meccsünkön.

Forrás: kosarlabda.ase.hu