Mesélők határon innen és túlról
Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Regélő Népmesemondó Ünnepet a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban. Ez alkalommal ötven általános iskolás diák állt színpadra a megméretésen.

A Magyar Népmese Napjához kötődő eseményre helyi és környékbeli települések iskoláiból, valamint Paks egyes határon túli testvértelepüléseiről érkeztek tanulók. – A népmese és a mesemondás napja szeptember 30., a rendezvényt azonban idén az Országos Könyvtári Napok programsorozatába illesztettük be. Ez azért is hasznos, mert most tartózkodik delegáció a városban Zentáról és Kézdivásárhelyről, így a testvérvárosok diákjaival együtt még több résztvevő mondhatott népmesét az ünnepen – mondta Nagy Balázs, a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatója. Mezősi Árpád, nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok (PDF), pedagógus ötlete volt annak idején a Regélő, amely szorosan kötődik a határon túli kapcsolatokhoz. A felső tagozatosokat Hefner Erika drámapedagógus és Süth Gabriella könyvtáros, az alsósokat pedig Mezősi Árpád és dr. Zalka Csenge Virág mesemondó értékelték. Számos arany, ezüst és bronz minősítés talált gazdára az idei Regélőn.
