Megáldották az újborokat
Megtartotta az újboráldást és -ásást a Dunakömlődi Lussonium Borbarátok Egyesülete a településrész présházsorán november 15-én. Az esemény története családi rendezvénnyel kezdődött Vass Jánosék présházában. Később egyre többen csatlakoztak a lakomához, borozgatáshoz, amely Márton-napi hagyománnyá vált a településrészen. Jövőre húsz éves lesz a rendezvény, amelynek hagyományát a Dunakömlődi Lussonium Borbarátok Egyesülete igyekszik fenntartani; harminc tagot számlálnak, közöttük egyre több a fiatal – mondta Hanuszka Sándor főpohárnok. Idén sem maradhatott el a libahajtás a gyerekek örömére, a két állatot vesszőkkel irányították a kicsik a présházsoron az ünnepség színhelyére.

Erb József katolikus plébános áldotta meg a gazdák által szép számban hozott újborokat. Klippel János verseit és Vass János történeti visszatekintését is meghallgathatták a jelenlevők. Az idei szervező, Forster Ferdinánd tartotta a pásztorbotot, amelyre Hanuszka Sándor felkötötte a 2025-ös szalagot, illetve a közelmúltban elhunyt egyesületi tagokról is erre kötött szalaggal emlékeznek.

Az esemény végén kiásták a tavalyi borokat és elásták az újakat, a borásás az egyesületi tagok ötlete volt évekkel ezelőtt. Az eseményt követően fáklyás felvonulás indult a faluházba, ahol vacsora várta a meghívottakat.
