Pakson találtak otthonra

Habár Kőnig Sára Tolna megyei, Paksra messziről, Németországból költözött. Tetszett neki az ottani élet, különösen az a bő egy év, amikor Butjadingenben, az Északi-tengerbe nyúló félszigeten éltek, de párjával úgy ítélték meg, hogy kislányuk neveléséhez ideálisabbak itt a körülmények.

Kézenfekvő, hogy Sára piactéri mozgásműhelyében találkozunk, hiszen a város külterületén lévő otthonuk mellett ez életének nagyon fontos színtere. Csoportos órákat és személyi edzéseket tart. A sport gyerekkora óta fontos tényező az életében, és idejekorán elhatározta, hogy ez lesz a hivatása is. Szakképesítést Németországban szerzett, ahova párját, Dobai-Krecht Patrikot követve költözött, s ahol élt tíz éven át.

Sára Szekszárdon született, ott is érettségizett, de családja közben Tolnára költözött. Tizenkét éves korától hat éven át versenykerékpározott, majd egy másik sportra, a grapplingra, azaz földharcra váltott. Legjobb eredménye egy Eb-ezüstérem, 2013-ban az Oroszországban rendezett vébére is kijutott, de szponzor híján részt venni nem tudott. Hogy mit szeret ebben a küzdősportban, nem tudja szavakba önteni, de feszültséglevezetésre kitűnő. Ha teheti, most is elmegy egy-egy edzésre. Férjével való ismeretségét is a küzdősportoknak köszönheti: Pakson, egy dzsúdóedzésen találkoztak. Patrik akkor már Aschaffenburgban élt és dolgozott, ahol Sára egy-két alkalommal meglátogatta, majd kiköltözött hozzá, bár akkor még egyáltalán nem beszélt németül. Az első évben dolgozott postán, gyárban és bébiszitterként, majd amikor már autodidakta módon megtanulta a nyelvet, jelentkezett egy képzésre. – Három és fél éven keresztül havonta egyszer egy hétre Düsseldorfba kellett menni, mert tömbösített volt az oktatás – meséli. Így szerzett munka mellett sport- és egészségügyi edző, táplálkozási tanácsadó végzettséget, illetve beletartozik még a medical fitness, ami – mint mondja – a gyógytornához hasonlítható.

Miután elhatározták, hogy összeházasodnak, a jegygyűrű négy éven át lapult a fiókban, mígnem átverekedték magukat a bürokrácián. Nem sokkal később megszületett a kislányuk, akinek a különleges hangzású, de magyar anyanyelvűek számára is könnyen kiejthető Hanna-Kim nevet adták. Akkor ugyanis már felvetődött, hogy hazajönnek majd. Patrikot munkája a hatszáz kilométerre lévő észak-német Butjadingenbe szólította, s csak hétvégente járt haza Aschaffenburgba. Sára így nagyon magára maradt a kis Hannával, aki az első hónapokban nagyon sokat sírt. Kicsit könnyebb lett, amikor ők is az Északi-tenger-parti nyaralóövezetbe költöztek, ám a német intézményrendszer nem igazán támogatja a dolgozni akaró nőket. – Csupán négy órát tölthetnek bölcsődében a gyerekek, ezért nem könnyű az édesanyáknak munkát vállalni – fogalmaz Sára, aki már akkor szeretett volna saját stúdiót nyitni. Abban, hogy ezt végül Pakson tette meg, annak is szerepe volt, hogy kislányuk a nagy távolság miatt szinte csak videócseten keresztül „találkozott” a nagyszülőkkel. – Amikor elkezdett beszélni, az idegeneknek annyit mondott: hello. A nagyszüleinek is így köszönt, akkor ébredtünk rá, hogy nem ismeri, idegennek tartja őket – idézi fel.

A döntés a Paksra költözésről 2023 nyarára érlelődött meg,

Sára a kétesztendős Hannával egyedül tette meg az 1100 kilométeres utat a csordultig pakolt kocsival, Patrik pedig a kinti sporttársak segítségével felszámolta, teherautóra pakolta az aschaffenburgi otthonukat, s követte őket, de végül úgy alakult, hogy az ottani munkáját nem adta fel. Az erőművek leszerelésével foglalkozó cég ragaszkodott hozzá, ezért – immár magyar vállalkozóként – változatlanul ott dolgozik. Hol két hetet tölt kint, s kettőt itthon, hol három hét után jön haza. Kamaszkori álmát valóra váltva Pörösön alakították ki új otthonukat, amit Sára is szeret, hiszen karnyújtásnyira van a természet.

Ez számára nagyon fontos, hiszen azt vallja, hogy a természetből lehet visszanyerni energiát.

Ennek érdekében erdei sétáikon, ahova Hannán kívül airdale terrier kutyusukat is el szokta vinni, megölelik a fákat. Egy másik szokása, amit kissé szégyenlősen árul el, ugyanezt szolgálja: bármilyen fázós is, kora reggelente tesz néhány lépést mezítláb a földön. – Olyankor mások az energiák – magyarázza. Az otthonukat körülölelő csendet és természetközeliséget szereti, de a logisztika nehéz, még úgy is, hogy sok segítséget kap a nagyszülőktől. Szépen alakul a vendégköre, örömére olyan emberek találják meg, akik hozzá hasonló gondolkodásúak, s nagyon sokat jelent számára a paksi dzsúdóközösség is, amely nagyon gyorsan befogadta. Ebben persze nagy szerepe van annak, hogy apósa edző, s természetesen férjének is „második otthona” a dzsúdóterem. – Hanna is dzsúdózik – teszi hozzá büszkeséggel a hangjában, mert az ő családjukban tényleg természetes, hogy egy négyéves kislány már ismerkedik a küzdősportokkal.