Kislány az idei év első paksi kisbabája

Paks idei első újszülöttje, Lengyel Liána Edit január 4-én jött világra a Tolna vármegyei Balassa János Kórházban, Szekszárdon. A kisbaba családja alig egy hónapja költözött Pécsről Paksra, a kis Liá­nát a szülők és két testvére mellett a nagymama, Edit is nagyon várta, aki végig lánya, Lengyel Anett mellett volt a szüléskor. Edit elárulta, megérezte, hogy kislány lesz a harmadik gyermek, aki ráadásul másodikként megkapta az ő keresztnevét is. Liána három és fél óra alatt, természetes úton, 3120 gramm súllyal és 55 centiméterrel született. Édesanyja szerint jó kisbaba, a napirendje kialakulóban van. Az újszülött nővérei, a 13 éves Edina és a 7 éves Eliza sűrűn közreműködnek a baba gondozásában, rajtuk kívül a Pakshoz közel lakó nagyszülők is segítenek a mindennapokban. Az édesanyának szüksége is van erre, hiszen Liána apukája külföldön dolgozik, nem is látta még a kislányát. Igyekszik haza hozzá, azt tervezi, hogy itthon vállal munkát, és a családja mellett marad a jövőben.

Fotó: magánarchívum