Vállalkozókkal egyeztetett a városvezetés
Fórumra várta a helyi gazdasági élet szereplőit Paks Város Önkormányzata január 14-én a Városházán. A rendezvény célja a tájékoztatás, valamint az önkormányzat és a helyi vállalkozások képviselői közötti közvetlen párbeszéd lehetőségének biztosítása volt. Az eseményen három témát tűztek napirendre a szervezők.

Heringes Anita, Paks polgármestere (PDF) köszöntötte a nagyteremben helyet foglaló vállalkozókat január 14-én. A város vezetése kezdeményezte a fórumot amelyre három témát tűztek napirendre. Elsőként a képviselő-testület által tavaly elfogadott támogatási rendeletről volt szó, amivel kedvezményt kaphatnak a helyi cégek.
Barnabás István Paks alpolgármestere (PDF) elmondta, hogy idén 130-140 millió forint közötti összeg áll erre rendelkezésre pályázati támogatásra. Mint kifejtette, ez egy kis segítség a kétségkívül nehéz helyzetben levő magyarországi vállalkozások közül a paksiaknak, és bár tudják, hogy ez nem oldja meg a fő gondokat, de most ezzel tudnak nekik segíteni.
A második téma a város új beszerzési szabályzata volt, a harmadik pedig beszámoló az önkormányzat idei terveiről. Mindegyik témakör ismertetése után kérdezhettek a vállalkozók. A programot sikeresnek értékelte a városvezetés.
– A párbeszéd mindig jó dolog. Ötven-hatvan résztvevő volt a fórumon, tehát elég nagy volt a részvétel. Úgy gondolom, hogy a vállalkozók is örültek ennek a lehetőségnek, hogy megbeszéljük velük egyrészt a versenyeztetési szabályokat, mert módosítani akarunk rajta, másrészt a támogatási rendszert ismertettük, illetve az idei terveinket, hogy milyen fejlesztések lesznek a városban – összegzett Barnabás István.
A fórum szervezői hangsúlyozták, Paks Város Önkormányzata arra törekszik, hogy átlátható, nyílt kommunikációt folytasson a gazdasági szereplőkkel, és elősegítse a város gazdasági életének kiegyensúlyozott fejlődését.
