Polgármesteri hivatal – a hatósági osztály
A paksi közös önkormányzati hivatal osztályait bemutató sorozatunk zárásaként a legnagyobb szervezeti egységgel, a hatósági osztállyal ismerkedhetünk meg. Az osztály feladatait Herczig Viktória osztályvezető mutatta be.

Adóigazgatási csoport
A hivatal legnagyobb osztályán huszonketten dolgoznak, a munkát három, egymástól jól elkülönülő csoport végzi. Az adóigazgatási csoporttal a lakosság jellemzően bizonyos időszakokban kerül kapcsolatba, elsősorban a március 15-ei és a szeptember 15-ei határidők környékén. A legismertebb tétel a kommunális adó befizetése. A Digitális Állampolgár alkalmazást használó lakosoknak érdemes figyelniük arra, hogy az adózással kapcsolatos levelezésük is elektronikusan történik.
A vállalkozások ezzel szemben folyamatos kapcsolatban állnak az adóigazgatással: az építmény- és telekadó, valamint az iparűzési adó bevallása, befizetése és az ellenőrzések is érintik őket. – Az ellenőrzési gyakorlatban változás történt. Az Állami Számvevőszék felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi adóhatóságnak célzott ellenőrzéseket is kell végeznie. Korábban ez kevésbé volt jellemző, az ügyintézők inkább a feldolgozásra és a hibák korrigálására helyezték a hangsúlyt. Bízunk benne, hogy a folyamat hozzásegíti az adózókat ahhoz, hogy még pontosabban tudjanak eleget tenni adóbevallási kötelezettségeiknek – emelte ki Herczig Viktória.
Közterület-felügyeleti csoport
A közterület-felügyelet öt munkatársa napi szinten van jelen a városban. Feladataik a parkolással, a gépjárművek szabályos elhelyezésével és tárolásával kapcsolatos ellenőrzésektől a zöldterületek rendben tartásán át a közterületen folytatott, engedélyhez kötött tevékenységek szabályszerűségének, illetve a közterület-használat jogszerűségének ellenőrzéséig terjednek. Rendellenesség esetén helyben intézkednek, vagy más intézmény, hatóság bevonásával folytatódik az ügy.
– A közterület-felügyelet tevékenysége jellemzően lakosságbarát, elsősorban a szabálytalan helyzetek megszüntetésére, a megfelelő magatartás kialakítására törekszünk – fogalmazott az osztályvezető.
Gyakorlati példákból nincs hiány: A ház előtti közterületen építési anyag tárolásához engedély szükséges. A bokrok és fák ágai nem lóghatnak a járdára. Egy alkalommal egy közterület-felügyelő jelezte egy ismerős idős hölgynek a belógó ágak problémáját, aki életrevaló módon hozta és átadta a metszőollót a megoldáshoz. Máskor idős, nehezen mozgó embernek segítettek lejönni a lépcsőn.
A hajléktalan életvitelt folytatókkal kapcsolatban a közterület-felügyelők feladata, hogy felhívják a figyelmet a közterületen elvárt, nem zavaró magatartásra, szükség esetén pedig kapcsolatba lépjenek a szociális központtal.
A mezőőrök nem a közterület-felügyelethez tartoznak, ők a külterületen dolgoznak. A kapcsolat jó a két egység között és szükség esetén együtt gondolkodásra, közös munkafolyamatra is sor kerül. – A hatósági munka kívülről unalmasnak tűnhet, valójában azonban sokszor kreativitást, gyors gondolkodást, pontos helyzetértékelést igényel – jegyezte meg Herczig Viktória.
Általános igazgatási csoport
Az igazgatási csoport feladatai rendkívül szerteágazóak: az anyakönyvvezetéstől az állattartással kapcsolatos ügyeken és a parlagfű elleni védekezésen át a birtokvédelmi ügyekig és egyes szociális támogatások kezeléséig.
A kérelmek jellemzően telefonon, emailben vagy írásban érkeznek. Egyes ügyekhez formanyomtatvány szükséges, ezek a város honlapján elérhetők, más esetekben szabad szövegezésű kérelem is benyújtható. A beadványokat tartalmuk alapján kezelik, akkor is, ha nem a megfelelő nyomtatványon érkeztek, több ügytípust érintenek, vagy nem helyi illetékességbe tartoznak. A beadvány a hivatalon belüli megfelelő ügyintézőhöz kerül és az ügykezelés megtörténik, vagy továbbításra kerül a megfelelő közigazgatási szervhez.
Előfordul, hogy az ügyfelek az ügyintézés időtartamával elégedetlenek, egy példa: a lakcímképzési ügyek hosszadalmasságát a hatósági ügyintézők sem tudják befolyásolni.
Az osztály tapasztalatai szerint a lakosság adminisztrációs készségei sokat fejlődtek, de kérdés esetén az ügyfélfogadásokon továbbra is segítséget nyújtanak.
– Korábban poroszosan szigorú, a lakosságnak félelmet okozó volt a hatósági szemlélet, ma pedig gyakran szolgáltatóként tekintenek a hivatalra. A valóság valahol a kettő között van: a hatóság erejét nem lehet megkérdőjelezni, ez a jogszabályokból fakad. Az ügyfelek irányában tanúsított segítőkész magatartás és a magas szintű szakmaiság pedig az emberségesség iránti belső igényt és hivatásunk tiszteletét tükrözi – foglalta össze Herczig Viktória osztályvezető.

