Paksra érkezik a Tour de Hongrie mezőnye

Paks lesz a célállomása a 2026-os Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszának május 14-én. A 47. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen mintegy 150 profi kerékpáros érkezik a városba, akik összesen 829 kilométert tesznek meg Gyulától egészen Veszprémig.

Forrás: Tour de Hongrie

Pakson először 1933-ban haladt át a verseny, majd 2017-ben tért vissza a városba a mezőny, befutóként azonban most először fogadjuk a rangos nemzetközi viadalt. Nagy Balázs alpolgármester (PDF), a verseny paksi szakaszának védnöke elmondta, nagy megtiszteltetés a város számára, hogy a több mint százéves múltra visszatekintő, magas színvonalú versenysorozat szervezői Paksot választották célállomásnak. Az alpolgármester szerint a május 14-i befutó számos pozitív hatással jár majd, hiszen a Város napja így háromnapos rendezvénnyé bővül, emellett jelentős számú vendégéjszakára és élénkülő turizmusra is számítanak.

A verseny második szakaszának mezőnye Szarvasról indul, majd nyugati irányba haladva Kalocsánál kel át a Dunán, ezt követően Dunaszentgyörgyöt megkerülve Tengelic felé veszi az irányt. A versenyzők a Kölesdi úton érkeznek Paksra és a Tolnai és az Újtemplom utcán keresztül jutnak el a Kishegyi útra, várhatóan 17 óra és 17.30 perc között. Nagy Balázs kiemelte azt is, hogy a befutó rendkívül látványos lesz, hiszen a versenyzők nagy sebességgel, emelkedőn érkeznek majd meg, amely nem hétvégi kerékpározás, tette hozzá. Az alpolgármester azt is kiemelte, a befutó idején nem zárják le az egész várost, a forgalmi változások csak az érintett útszakaszokat érintik.

A szervezők és az önkormányzat a következő hónapokban folyamatos tájékoztatást nyújtanak majd a lakosságnak a lezárásokról és a verseny lebonyolításáról bízva abban, hogy a Tour de Hongrie paksi befutója felejthetetlen élményt nyújt majd a nézőknek és a látvány minden esetleges kellemetlenségért kárpótolja a lakosságot.