A negyedik negyedben elszálltak a győzelmi remények

A férfi kosárlabda NB I/A csoportjában a 19. fordulóra került sor, az Atomerőmű SE a Falco csapatát fogadta a Gesztenyés úton. A mérkőzés előtt a vendégek 14 győzelemmel és 4 vereséggel a második, a paksi csapat 10 győzelemmel és 8 vereséggel a hatodik helyet foglalta el a táblázaton. Az előző fordulóban a szombathelyi társaság Debrecenben kapott ki, míg az Atom Zalaegerszegen nyert 94-70-re. A Falco elleni összecsapáson betegség miatt nem volt a piros-kékek keretében Révész Ádám és Jamari Smith, míg a vendégeknél Jovanovicot nem tudták pályára küldeni. A mérkőzés előtt Kosztasz Fkevarakisz többek között a következőket nyilatkozta az egyik internetes kosárlabda portálnak: „Fontos, hogy jó napot fogjunk ki, jól védekezzünk, lezárjuk a tranzíciós lehetőségeiket, támadásban pedig okos dobáskiválasztással kell dolgoznunk ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni.”

Edwin közelről talált be, majd két vendégbüntető után zsákolt egyet. Benke triplája után 7-4 állt az eredményjelzőn két perc elteltével, de egy 2+1-es akcióval egyenlítettek a vendégek. Benke újabb hármast szerzett, de egy ilyen értékűvel egyenlítettek a sárga-feketék. Edosomwan kétszer is betalált a gyűrű alól, majd kiosztott egy „sapkát”, Edwin triplája után 16-10-re alakult az eredmény. Benke újabb hármasa után időt kértek a vendégek a hetedik perc végén, 19-12-es paksi vezetésnél. Edosomwan újra zsákolt, Eilingsfeld büntetőből volt eredményes, de egy triplával és egy 2+1-es akcióval két pontra zárkóztak a vendégek. Krivacsevics sapkázta le Perl Zoltánt, húsz másodperccel a negyed vége előtt egyenlítettek a szombathelyiek.

Fotó: Molnár Gyula

A második felvonás elején sokáig nem született találat, a harmadik perc közepén Krivacsevics egy közeli találattal törte meg a gólcsendet. Átvette a vezetést a Falco, Hawkins triplája után 27-25 állt az eredményjelzőn. Krivacsevics talált be ismét, de a vasiak újra átvették a vezetést. Edosomwan zsákolt, majd Hawkins készített fel egy labdát a hazai centernek alley-oopra. A paksi kisember Hawkins csent el egy labdát a félpályánál és dobott egy ziccert, időt is kértek a vendégek 35-32-nél a hatodik perc közepén. Hawkins ismét triplázott, majd Edosomwannak tett fel egy labdát alley-oopra. Egy vendéghármas után az ASE kért időt másfél perccel a negyed vége előtt. Az utolsó percben Edwin osztott ki egy sapkát, majd dobott egy kétpontost, öt pontos paksi előnnyel ért véget az első félidő.

A nagyszünet után Edosomwan és Edwin révén fokozatosan nőtt a hazai előny, egy tripla után 55-45 állt az eredményjelzőn a negyedik perc végén. Bluiett sokadik hárompontos kísérlete végre célba ért, 58-45-nél időt kértek a vendégek. Ha egy üzlet beindul… Bluiett újabb hárompontost helyezett el a vendéggyűrűben, 15 pontra növelve a hazai előnyt. Ezután elkezdte faragni hátrányát a vendég, feljöttek 63-53-ra. Az utolsó percben Edwin harcosságának köszönhetően maradt a tíz pont feletti előny.

Fotó: Molnár Gyula

A negyedik negyed elején komoly bajba került az ASE, több mint három percig nem találtak be a gyűrűbe, mellette rengeteg véleményes bírói ítélet született, egyre forróbb lett a hangulat a csarnokban. A negyedik perc elején Halmai volt eredményes a gyűrű alól, 68-66 állt ekkor az eredményjelzőn. Nagyon elkapta a fonalat a Falco, hat triplát is dobtak, ezzel szemben paksi oldalon kimaradt minden. A negyed második felében 6-7 ponttal ellépett a vendég, a görcsös akarás már nem hozott eredményt.

Atomerőmű SE – Falco-Vulcano Energia KC 78-86 (22-22, 22-17, 22-16, 12-31). ASE: Nagy NJ, Bluiett 7/3, Hawkins 8/6, Zena Edosomwan 18, Edwin 21, Eilingsfeld 1, Benke 17/12, Halmai 2, Arnold NJ, Krivacsevics 4, Cohill -.