Pakson találtak otthonra

Mindössze 19 évesen érkezett Beregszászról Paksra Papp Olga. A városban akkoriban talán senki sem látott még gombos harmonikát. Paks azóta a hazai harmonikaélet bástyájává, Olga pedig a magyarországi harmonikaélet meghatározó alakjává vált.

Papp Olga édsanyja Fehéroroszországban született, de családjában sokféle nemzetiség fellelhető, apai ágon viszont minden felmenője magyar. A szülők Potsdamban ismerték meg egymást, de Beregszászon, édesapja szülővárosában telepedtek le. Magyarul, illetve oroszul beszéltek, s életükben mindkét kultúra jelen volt gasztronómiát, zenét és irodalmat illetően is. Abban, hogy a zene lett a hivatása, szerepet játszott anyai nagyapja, aki Szentpéterváron végezte a középiskolát, s trombitált. – Állást kapott egy katonai alakulatnál. Egy éven belül zenekart, kis idő múlva pedig a tisztfeleségekből kórust hozott létre. Anyut is ösztönözték, hogy tanuljon zenét, de az nem tartott sokáig – idézi fel. Édesanyja talán éppen azért nem adta őt sem zeneiskolába. Viszont amikor hírét vette, hogy indul egy zenestúdió, beíratta, s hamar meg is kapta a visszajelzést, hogy a kislány tehetséges. Ekkor viszont már lecsúszott arról, hogy az általános iskola befejezéséig elvégezze a hétéves zongoratanszakot. A harmonika akkoriban viszont csak ötéves képzéssel járt. Pályaválasztáskor felmerült, hogy orvosira megy, de hamar kiderült, hogy a kislány nem bírja a vér látványát, így édesanyja másfelé terelte az életét. Így esett, hogy az ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolába jelentkezett. Amikor elvégezte, Beregszászon nem volt szabad állás. Akkoriban már tarthatatlan volt a gazdasági helyzet, fontolgatta a család, hogy áttelepül Magyarországra.

Kézenfekvőnek tűnt, hogy Olga itt keres állást.

– Volt egy tanulótársam, az ő családja is így gondolkodott, ezért összefogtunk. Átmentünk Mátészalkára, beültünk a könyvtárba, és kikerestük a Magyar Közlönyből az üres zongoratanári állásokat. Harmonikatanári egy sem volt – folytatja történetét. Vettek egy telefonkártyát, sorra hívta a számokat. Egyiknél az volt a baj, hogy tapasztalatlanok, máshol meg az, hogy külföldiek. Utoljára maradt Paks, ahol a vonal végén Hartmann József volt, az akkori igazgató, aki ismerte jól az ungvári képzés magas színvonalát, és nem riadt vissza a külföldi kollégák alkalmazásával járó adminisztrációtól sem. Az ígért időpontban jelentkezett a válasszal: Fel vannak véve, hétfőn várom magukat a tanévindító értekezleten. Mivel útlevelük nem volt, kishatárforgalmi engedéllyel, s némi kockázatot vállalva keltek útra. Társa rövid ideig maradt, Olga viszont a 29. tanévét tölti a paksi művészeti iskolában, hatodik éve orosz nyelvet tanít az ESZI-ben, s van egy növendéke az orosz iskolában is. Papp Olga munkássága innen már ismert a paksiak előtt, sőt a város és az ország határain túl is. 2005-ben az akkori növendékei szüleivel létrehozta az Ifjú Harmonikásokért Alapítványt, mesterkurzusokat szervezett, útjára indította a Paksi Harmonika Fesztivált, amely némi szünet után tavaly ismét Paksra hozta a hangszer szerelmeseit, kiváló művelőit. 2014-ben az alapítvány tagja lett a Nemzetközi Harmonika Szövetségnek. Sok fiatal ismerte meg általa a harmonikamuzsikát, akadtak köztük igazán tehetségesek. Egyikük, Pataki Ádám ma már kollégája – Budakalászon tanít, s igazgató-helyettes –, akivel rendszeresen tapasztalatot cserélnek, közös szakmai programokat szerveznek tanítványaik számára.

Természetesen Olga most sem tétlenkedik, idén március 26–28. között lesz a tizedik Paksi Harmonika Fesztivál, amivel kapcsolatban annyit elárul, hogy meglepetéssel készülnek, valami olyasmivel, ami Pakson még sohasem volt. A kérdésre, hogy miként lehet ilyen pezsgő harmonikaéletet „varázsolni” jobbára egyedül, hiszen egyedüli harmonikatanár Tolna megyében, mosolyogva mondja, talán azért, mert munkamániás és maximalista.

Úgy gondolja, mindig lehet jobbat, többet.

A kíváncsiság mellett ugyanez ösztönzi a tanulásra is. Mára már négy diplomát szerzett. A harmonikatanárit Munkácson, az orosz tanárit az ELTE-n, a műszaki, gazdasági, társadalomtudományi szakfordító és tolmács diplomát a BME-n, a közoktatás-vezetőit Debrecenben. S hogy mire a legbüszkébb? Azonnal érkezik a válasz: a tanítványaira. Úgy véli, minden gyerekben van tehetség. Az, hogy ezt felfedezze s kibontakoztassa, a pedagógus feladata. – Fantasztikus dolog megtanítani a gyerekeknek valami olyat, amit korábban nem tudtak. Nem mondom, hogy mindig minden zökkenőmentesen megy, de sokkal több a pozitív élmény – fogalmaz a tanításról. – Szeretem, hogy sok zöld és sok virág van, ha tehetném, mindenhova virágot ültetnék, mert nagyon szeretem a színeket – mondja Paksról, amit már akkor a szívébe zárt, amikor először végigsétált az utcákon. – Tetszett, hogy ez a város tiszta, csendes és gondozott – összegzi.