Pakson kampányolt Magyar Péter
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke az Atom térre várta az érdeklődőket március 18-án. Arról beszélt, hogy felesleges számháborúzni a kormánnyal, a március 15-i nemzeti meneten megmutatták, hogy a TISZA a legszervezettebb magyar politikai közösség. Felszólalásában azt ígérte, hogy a választási győzelem után, szakemberek fogják irányítani az országot. Az eseményen beszédet mondott Cseh Tamás is, a TISZA Párt Tolna 03-as körzetben induló jelöltje.

– Jó estét kívánok Paks! Tolna megye! Köszönöm szépen, hogy itt vagytok!” – köszöntötte a megjelenteket a színpadra lépve Magyar Péter. A TISZA Párt elnöke országjárása során ismét ellátogatott Paksra. Ígérete szerint 25 nap múlva visszaveszik a hazát, és közösen, minden magyar örömére építünk egy működő és emberséges országot.
Felszólalásában Magyar Péter kritikát fogalmazott meg többek között az egészségügy jelenlegi helyzetéről, a magyarországi korrupcióról és a propaganda hálózat működéséről, finanszírozásáról. Majd azt ígérte, hogy a választási győzelem után, szakemberek fogják irányítani az országot és annak gazdaságát, egészségügyét és oktatási rendszerét is.
Az eseményen beszédet mondott Cseh Tamás is. A TISZA Párt Tolna 03-as körzetben induló jelöltje közösségre épülő emberséges térséget és országot, atomerőmű-bővítést és üzemidő-hosszabbítást ígért zéró korrupcióval.
Magyar Péter azt üzente a választóknak április 12-re: „Egy X a TISZA-ra, egy X pedig Cseh Tamásra!”
