Húsvétra várva: eredet, hit és néphagyomány

Honnan ered az ünnep elnevezése, miről szól a nagyhét, milyen népszokások kapcsolódtak hozzá, milyen szimbolikus jelentést hordoztak az ünnepi ételek? Erről beszélgettünk Kövi-Ónodi Gyöngyi etnográfussal, a Paksi Városi Múzeum igazgatóhelyettesével.

– Honnan ered a húsvét elnevezés?
– A húsvéti ünnepkör hamvazószerdával kezdődik és pünkösdvasárnapig tart. Elnevezése a húsvét napját megelőző előkészületi időszak, a 40 napos böjt végére utal: ekkortól lehet ismét húst fogyasztani.

– Hogyan határozták meg az idejét?
– Időpontját 325-ben az első niceai zsinat rendelte el az úgynevezett húsvéti vita végén. A vita alapját egyrészt az adta, hogy Jézus kereszthalálának vagy feltámadásának napjáról emlékezzenek-e meg, másrészt a naptári számítások különbözősége miatti eltérések. Végül a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapot jelölték ki az ünnep időpontjaként. Az idők során az ünnepi időszak hossza és súlypontjai többször változtak.

– A húsvét alapvetően vallási tartalmat hordoz, de népszokások is kapcsolódnak hozzá, és ezek „keveredtek”. Hogyan, miért alakult ez így?
– A húsvét a keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe. Jézus halála és feltámadása a bűnök bocsánatát és a megváltás ígéretét hirdeti. A népi kultúrában a hit és a szokások együtt éltek. A mélyen gyökerező örökölt cselekmények, rítusok a népi hitvilágban nem voltak összeférhetetlenek az egyházi tanításokkal, annak ellenére, hogy az egyház igyekezett visszaszorítani azokat.
A néphagyományban a vallási elemeket, a szentségeket, az imákat gyakran használták a szokáscselekmények hatásának megerősítésére, a szokásokat pedig az egyházi ünnepek lényegének alátámasztására, hangsúlyozására.
Az időszak szokásai párhuzamba állíthatók a korai mezőgazdasági alapú kultúrákban a természet téli „halálával” és tavaszi „feltámadásával” kapcsolatos hiedelmekkel.

– A nagyhét a húsvétra készülődés legintenzívebb időszaka. Miről szól a keresztény hitben, és milyen néphagyományok köthetők hozzá?
– Nagycsütörtök az utolsó vacsora, Jézus elárulásának és elfogásának a napja. A szokások ennek a napnak az eseményeihez kötődnek. Így például felelevenítik a lábmosást: ahogy Jézus megmosta a tanítványainak lábát, úgy mossa meg a gazdagabb a szegények lábát, vagy az anya a gyermekeiét. Ezen a napon történik a pilátuségetés, vagy pilátusverés a Pilátust jelképező bábu, vagy deszka elégetése vagy ütögetése, megverése.
A harangok nagycsütörtöktől nagyszombatig nem szólalnak meg. A néphagyomány különböző magyarázatokat ad erre: a harangok Rómába mennek gyászolni; a harangok Rómába mennek, mert onnan a hangjuk az egész világra elhallatszik; más szokás szerint Máriaradnára mennek gyónni.
Nagypéntek Jézus kereszthalálának napja. A katolikusoknál szigorú böjti nap, a gyász és a bűnbánat ideje. Öltözetükkel, viselkedésükkel is a gyászt fejezték ki. A tükröt letakarták, a tüzet nem gyújtottak, csendben, halkan végezték a teendőiket.
Hajnalban rituális mosakodást végeztek folyó, vagy patakvízben, a víz folyásával szemben és visszakézből. Az egészségvarázsló, szépségvarázsló hatást annak tulajdonították, hogy Jézus által megszentelődött a víz. A nagypénteki mosakodáshoz a vizet haza is vihették és otthon mosdottak vele, ekkor a hatást azzal erősítették, hogy nem szabadott út közben megszólalni.
A vízzel körbehintették a házat is, féregűző célzattal.
Tüzet gyújtani, földmunkát végezni, szárnyas állatot levágni tilos volt.
Nagyszombat Jézus sírban pihenésének az ideje. A virrasztás, a feltámadásra várakozás adja a szokások kereteit. A gonoszűző, egészségvarázsló szokások is megjelennek, magyarázatuk, hogy mivel Jézus a pokolra szállt, az ember védtelen lett, így sokkal nagyobb erővel támadja a gonosz.
Nagyszombaton történik a tűzszentelés, a szentelt tűzzel élesztik újjá a tűzhelyek tüzeit. A szentelt tűz, parázs és a szén a hiedelem szerint véd a rossz idő, a szerencsétlenség, a tűzvész ellen. Termékenységvarázslatra is használták, a szántóföldek, a szőlő négy sarkán elásták, hogy nagyobb legyen a termés, az állatok vizébe tettek belőle, hogy egészségesek legyenek.
A Jézus sírját üresen találó asszonyok történetét idézi fel a különböző elnevezéseken ismert szokás, az istenkeresés, Szentasszony követése, szentsírkeresés. Gyakran keveredik a húsvéti harmatszedéssel. A hajnali harmatban mosakodást megtisztító, egészség és szépségvarázsló hatásúnak vélték. A harmat a bőség, a teremtő erő jelképe is.
Húsvét vasárnap a feltámadás napja. Hajnalban indulva ereklyékkel, zászlókkal, énekszóval körbejárták a földeket, a határt. A húsvéti határjárás vagy határkerülés egyrészt a Jézus győzelmét hirdeti, másrészt egy védelmező erőt nyújt, a körbekerített területet megvédi az ártó szándéktól, időjárástól, elemi csapásoktól.
A misére sonkát, kalácsot, tojást, bort visznek, melyet a pap megszentel. A szentelt ételek közös elfogyasztásának a családi közösség megerősítése a célja. Azt tartották, hogy akik a szentelt tojást együtt ették meg, azok bármikor visszatalálnak egymáshoz. A szentelt ételek maradékait vagy a tűzbe vetették, vagy összegyűjtötték és később egészségbiztosító és védelmet nyújtó szokásokhoz használták fel. A szentelt sonka csontját például viharban tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba.
Míg a húsvéti szent háromnap (péntektől vasárnapig) főként az egyházi liturgia köré csoportosult, hétfőn már kicsit szabadabb, felszabadultabb az ünneplés. A húsvéti köszöntések, a locsolkodás napjainkig ismert szokás. Alapja a víz tisztító, termékenyítő erejébe vetett hit.
A locsolókat megvendégelték, a locsolásért cserébe pedig festett tojást kaptak, ami szintén termékenységszimbólum. A tojás a feltámadás, az újjászületés jelképe is. Piros színe Jézus emberiségért kiontott vérét szimbolizálja.
A keresztszülők is tojással ajándékozták meg keresztgyerekeiket ezen a napon.
Bizonyos területeken a húsvéti határkerülés napja is a hétfő.

– A gasztronómia sem kerülhető meg, ha a húsvétról van szó. Hagyományos húsvéti népi ételek a sonka, a tojás, a bárány, a kalács. Miért éppen ezek?
– A hagyományos húsvéti ételek mindegyikének van praktikus oka, így például a farsangi időszakban vágott sertésből készült sonka ekkorra érik be, vagy a tyúkok a téli pihenőidő után most kezdenek ismét tojni. A kalácshoz jó minőségű liszt és sok értékes hozzávaló szükséges (vaj, tojás), emiatt a mindennapokban ritkán illesztik be az étkezések közé, ezért válik ünnepi étellé. Emellett szimbolikus jelentés is kapcsolódik az ételekhez. A sonka a bőség szimbóluma, a tojás a termékenység és az újjászületés jelképe. A bárány Krisztus jelkép, az önfeláldozásra utal. A kalács formája Jézus töviskoszorújára emlékeztet, a hálaadásra figyelmeztet.

– A bárány és a tojás gyakori ábrázolásokban, ahogy a húsvéti nyúl is. De utóbbi honnan ered?
– A nyúl kapcsolódása a húsvéthoz valószínűleg német területekről ered. Szaporasága miatt termékenységszimbólum, a termékenység istennőjének szent állata volt. Ez keveredhetett a kereszténység szokásaival.

A témáról bővebben olvashatnak a Magyar Néprajzi Lexikonban, a Magyar Néprajz 8. kötetében és a Magyar Katolikus Lexikonban.