Békés választást remél a Munkáspárt

A piactéren felállított standnál várta a választókat a Magyar Munkáspárt Paksi Szervezete április 10-én. A kitelepülésen jelen volt Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke is, aki elmondta: a paksi piacon többen támogatásukról biztosították a pártot, amelynek ismerik elképzeléseit.

Fotó: Kovács Mónika/ Telepaks

Thürmer Gyula arról is beszélt, hogy a Munkáspárt programjában alternatívát mutat fel: olyan társadalmat kínál, amely az emberek érdekeit és nem a pénzt szolgálja. A nyugalmat, a béke és a folyamatosság fenntartását szeretnék – hangsúlyozta. A pártvezető abban bízik, hogy rendben, békében lezajlik az országgyűlési választás, és akármi lesz a végeredmény április 12-én, azt a másik félnek el kell fogadnia. Hozzátette: nem szeretnék, ha olyan párt győzne a választáson, amely háborúba vinné, Európának alárendelné a magyar nemzetet és amely elvenne az emberektől ahelyett, hogy adna nekik.

Szarka Sándor, a Szolidaritás Pártja-Magyar Munkáspárt Tolna 03-as választókerületben induló országgyűlési képviselő-jelöltje a kitelepülésen elmondta: Paks II. megépülését évek óta támogatják és fontosnak tartják, hogy saját önálló energiaforrása legyen az országnak. A jelölt kiemelte: Paksról hiányzik a konzervgyár, és a könnyűipar, élelmiszeripar más szegmenseit is fejleszteni kellene, amelyek magyar munkaerőt foglalkoztatnának.

Szarka Sándor arra kéri a választókat, hogy vasárnap a Szolidaritás Pártja-Magyar Munkáspárt egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit támogassák szavazataikkal.