Nem jött össze a harmadik hely, de a pályaelőny meglett

A férfi kosárlabda-bajnokság NB I/A csoportjában az alapszakasz utolsó mérkőzéseire került sor, az Atomerőmű SE csapata Kaposváron lépett pályára. A találkozó előtt a KKK 17 győzelemmel és 8 vereséggel a harmadik, míg az ASE 16/9-es mutatókkal a negyedik volt a táblázaton. A decemberi paksi összecsapást a somogyi társaság nyerte 95-102-re, adott volt a visszavágás lehetősége a hat meccses nyerő szériában lévő piros-kékek számára. Kosztasz Flevarakisz vezetőedző a klub honlapján a következőket mondta a találkozó előtt: „Mi már hetek óta úgy készülünk, mintha rájátszás lenne. A Kaposvár elleni mérkőzés kulcsfontosságú lesz, hiszen legalább hét ponttal kell győznünk a hazai pályás előny megszerzésének érdekében. Tudjuk, hogy leendő ellenfelünk tele van atletikus játékosokkal és szeretik a gyors, futós játékot. Kemény meccsre számítok, ahol fontos lesz, hogy mi diktáljuk a tempót, és a lepattanócsatákat is meg kell nyernünk. Reméljük, most is sok szurkoló fog minket elkísérni erre a fontos találkozóra, a biztatást igyekszünk győzelemmel meghálálni.”

Eilingsfeld közelijével az ASE szerezte az első pontokat, majd Edwin értékesített egy büntetőt, de időközben a hazaiak is be-betaláltak, és egy triplával 7-3-ra elléptek. Edosomwan büntetőkből majd kétszer közelről is eredményes volt, Edwin kettese után 11-11 állt a táblán. Bluiett triplájával átvette egy rövid időre a vezetést a paksi csapat, de rögtön jött a válasz. Benke hármasa után 17-17-re alakult az eredmény, de a hazaiak zsinórban szereztek négy pontot. Halmai büntetőivel zárkóztak a piros-kékek, majd ellene ítéltek egy véleményes faultot, amit Flevarakisz mester hevesen reklamált, technikai lett a vége, és egy bedobott kaposvári büntető.

A második felvonást egy 9-0-s rohammal kezdte az ASE, Benke majd Bluiett volt eredményes távolról, majd Bluiett egy 2+1-es akcióval 22-28-ra alakította az állást. Smith is szerzett egy távoli találatot, majd Révész közelről vette be a kaposvári gyűrűt. Smith találata után 28-35 állt az eredményjelzőn, de nem sikerült megőrizni az előnyt, két triplával feljöttek egy pontra a hazaiak, időt kért az ASE 34-35-nél a hatodik perc végén. Edwin kétszer is eredményes volt közelről, ezúttal a Kapos kért időt. Edwin újra betalált, de egy 2+1-es és egy kétpontos akcióval átvette a vezetést a KKK a huszadik perc végére.

A harmadik felvonásban potyogtak a triplák, a hazaiak hatot, az ASE ötöt szerzett, a palánk alól leginkább Benke és Eilingsfeld talált be. Végig fej fej mellett haladtak a csapatok, de az utolsó találatot a vendéglátók szerezték.

Sok hibát és kevés pontot hozott az utolsó tíz perc, az ASE nem tudott nagyobb előnyre szert tenni, a negyedik percben Halmai triplája után 71-76 állt az eredményjelzőn, majd közel három perccel később Benke kettese után 73-78-nál volt ötpontos a piros-kékek előnye. A végén még egy Halmai távoli találat után lett négy pont a paksi előny, és egy elrontott hazai akció után még volt lehetőség egy hármassal hét pontra ellépni, de ez nem sikerült. A végén még a KKK szerzett egy pontot büntetőből, így meglett a paksi győzelem, de az összevetésben a Kaposvár a jobb, így megőrizte a harmadik helyet, az Atomerőmű SE a negyedik helyen végzett. A rájátszásban az ötödik helyen végző Alba Fehérvárral találkoznak Eilingsfeldék, a pályaelőny a paksi csapaté.

Kometa-KVGY Kaposvári KK – Atomerőmű SE 78-81 (22-19, 20-22, 25-24, 11-16). ASE: Nagy NJ, Bluiett 13/6, Hawkins 3/3, Edosomwan 6, Edwin 15/6, Eilingsfeld 9/3, Révész 2, Benke 17/9, Halmai 11/9, Arnold NJ, Krivacsevics NJ, Smith 5/3.