Lakossági fórumot tartott az egyes körzet képviselője

Az Üstökös és Haladás utcák csapadékvíz-elvezetése és a Hidegvölgy utcai játszótér kérdésében tartott lakossági fórumot Molnár József, az 1. számú választókerület képviselője január 18-án. Az eseményen számos ötlet felmerült a megjelentek részéről, ezeket a képviselő szerint a tervekbe beépítik majd. Molnár József a továbbiakban is folyamatosan kívánja tartani a kapcsolatot körzete lakóival.

Tovább

Közélet Közelről – 2025.01.20. – A Dunaújvárosi Egyetem főépületének ünnepélyes átadója

Megtartották a Dunaújvárosi Egyetem főépületének ünnepélyes átadóját január 14-én. A mintegy 5,7 milliárd forintos beruházás 2023 nyarán kezdődött, magában foglalta az 1952-ben tervezett épület teljes körű energetikai, informatikai korszerűsítését, a fő épületstruktúra megóvásával. Az átadásról szól magazinunk, tartsanak velünk!

Tovább

Ülésezett a Pénzügyi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság

Megtartotta ülését a Pénzügyi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság. A január 22-i képviselő-testületi ülés döntéseit készítette elő a grémium. Két téma szerepelt napirenden. A köztisztviselői illetményalap rendeletének megalkotásán túl a bizottság tagjai megtárgyalták a Protheus Holding Zrt. végelszámolásának befejezését is.

Tovább

Sok új feladat jellemezte a Paks Kistérségi Szociális Központ elmúlt évét

Sok új feladat és eredményes szakmai munka jellemezte a Paks Kistérségi Szociális Központ elmúlt évét. Az intézmény kiemelt figyelmet fordított tavaly is a közösség igényeire, idén pedig folyamatosan tovább bővíti szolgáltatásait annak érdekében, hogy megoldásokat keressen a szociális ellátás aktuális kihívásaira.

Tovább

Közös hivatal Németkérrel: Nem ró pluszterhet a város költségvetésére a változás

Nem ró pluszterheket a város költségvetésére a Paks és Németkér közös önkormányzati hivatal működése, közigazgatási feladatokat azonban igen. A közös hivatal llétrehozására január 1-től azért volt szükség, mert Németkér 2000 fő lakosságszám alatti településként nem működtethet önálló hivatalt, így a Tolna vármegyei Kormányhivatal Paksot jelölte ki gesztortelepüléseként. A közös hivatal jegyzője dr. Sátor Vera.

Tovább

Híradó – 2025.01.17.

Döntéselőkészítés – Ülésezett a Pénzügyi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság. Közös hivatal – Nem ró pluszterhet a város költségvetésére a változás. Szakmai munka – Sok új feladat jellemezte a Paks Kistérségi Szociális Központ elmúlt évét.

Tovább

Szinergia – 2025.01.17.

Országos szintű konszenzus van a Paks II. beruházás létjogosultságát illetően, pártpolitikai függetlenül egyöntetű vélemény az, hogy az új blokkokra szüksége van az országnak. Az új blokkok építési munkálatait és a Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítási programját össze kell hangolni. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Paks II. projekt egymásra van utalva, az egymás szomszédságában működő vállalatok között rendkívül jó a szakmai kapcsolat – mondta el a paksi beruházás aktualitásait bemutató magazin idei első számában Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Tovább

Híradó – 2025.01.16.

Döntéselőkésítés – ülésezett a gazdasági, vagyongazdálkodási és városépítő bizottság, Együttműködés – Közös Önkormányzati Hivatalt hozott létre Gerjen és Madocsa, Petőfi Koltón – Megtartotta idei első foglalkozását az Irodalmi önképzőkör

Tovább

Petőfi Koltón: Megtartotta idei első foglalkozását az Irodalmi önképzőkör

Megtartotta idei első foglalkozását az Irodalmi önképzőkör január 14-én a Csengey Dénes Kulturális Központ könyvtár-galériáján. Az irodalom kedvelők ez alkalommal Petőfi Sándor koltói élményeit ismerhették meg. Az itt töltött idő több szempontból is jelentős, hiszen a költő életének meghatározó szakaszát idézi fel.

Tovább