Az eltűnt városkép nyomában – A leventemozgalom Pakson (II. rész)

A paksi leventemozgalom történetében kiemelkedtek a helyi polgári fiúiskola oktatói, köztük vitéz Székely Sándor. A kiképzés a fapuskagyakorlatok mellett éleslövészetekkel és zárt fegyelmező gyakorlatokkal zajlott a Síkon, egy lőtéren. Az egylet rendszeresen rendezett társas összejöveteleket, mint karácsony, farsang, nemzeti ünnepek és hangversenyek. A háborús években az iskolai sportkörök a katonai előképzést szolgálták. A leventeintézmény egy pozitív vonása, hogy közelebb hozta a paksi parasztfiatalokat a sporthoz, akik addig alig ismerték azt.

Tovább

Döbbenetes állapotok uralkodnak a szerelő folyosón

Idén nyáron nem lehet majd használni az ürgemezei strand nagymedencéjét. Erről a tavalyi utolsó képviselő-testületi ülést megelőző közmeghallgatáson adott tájékoztatást Barnabás István. Paks alpolgármestere kifejtette, hogy a felújítás tavasszal elindulhat, így a nyári nyitás után korlátozott lesz a szolgáltatás. A munkálatokra a 2024-ben rendelettel elvont adóból, 474 millió forintot visszaad Tolna vármegye önkormányzata.

Tovább

Paksi férfit mentettek meg a szekszárdi rendőrök

Paksi férfit mentettek meg a szekszárdi rendőrök. A fiatalember pénteken ment el otthonról, búcsúlevelet hagyott, családja ez után kérte az egyenruhások segítségét. A rendőrök keresni kezdték, végül a vármegyeszékhely határában Keselyűsben találták meg, hiányos ruhában, átfázva. A búcsúüzenete alapján véget akart vetni életének. Az általunk megkérdezett klinikai szakpszichológus szerint ilyen esetekben fontos, hogy időben érkezzen a segítség.

Tovább

A felvételire készülnek a gimnazisták

Felvételi tájékoztatót tartottak a Vak Bottyán Gimnáziumban. A rendezvényre január 8-án a felsőoktatásban továbbtanulni készülő diákokat és szüleiket várták, akik a felvételi eljárás technikai folyamatát ismerhették meg. Az intézményben a felvételi arányszámok magasak, a jelentkezők több, mint 80 százalékát felveszik az általuk első helyen megjelölt egyetemre.

Tovább

Dr. Horváth Péter János: „a projekt jól van”

Készül az ütemterv az üzemidő hosszabbításhoz, amelynek köszönhetően további húsz éven át járulhat hozzá Magyarország ellátásbiztonságához a Paksi Atomerőmű. Horváth Péter János vezérigazgató december végén értékelve a 2024-es esztendőt elmondta, a projekt hosszú folyamat, egyik legutóbbi állomásában a környezetvédelmi előzetes konzultációs szakasz fejeződött be.

Tovább

Híradó – 2025.01.08.

Elismerés- A Tisztes Polgár kitüntetésre vár javaslatokat az önkormányzat, Értékelés – A programok kilencven százalékát teljesítette a Csengey Dénes Kulturális Központ, Üzemidő hosszabbítás – a környezetvédelmi előzetes konzultációs szakasz fejeződött be

Tovább

A vidéken mentett állatok sorsa is fontos

Egy hónap alatt 13 mentett állat talált gazdára Fricz Anita tevékenységének köszönhetően. Az állatvédő munkájának szervezeti hátterét a Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány biztosítja. Fricz Anita a Paks környéki települések állatvédelmét helyezi előtérbe.

Tovább