Több napirendi pontot tárgyalt a jogi ügyrendi és pénzügyi bizottság

Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet tervezetet, valamint a bérlakás rendelet módosítását véleményezte egyebek mellett a Jogi ügyrendi és pénzügyi bizottság. A grémium elfogadásra javasolta a 12 napirenden szereplő téma mellett a vagyongazdálkodási zrt. beszámolóját is.

Tovább

Közélet Közelről – 2023.12.06. – Prima Primissima Díj

Dr. Kovács Antal Prima Díjas, dr. Gál Gábor Országos Év Vállalkozója díjat kapott. Az átadó ünnepségeket egy napon tartották Budapesten, a MÜPA-ban a Magyar Vállalkozók Napján, ami immár hivatalos ünnep. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége hagyományos ünnepségén beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozva a vállalkozók szerepét.

Tovább

Tizenkét témát tárgyalt a gazdasági bizottság

Az egyebekkel együtt 12 napirendet tárgyalt a decemberi képviselő-testületi ülés előkészítéseként a gazdasági bizottság. A grémium tagjai véleményezték többek között az átmeneti költségvetési rendelettervezet, a lakbérrendelet tervezet változtatását, valamint a Paksi Vagyongazdálkodási Zrt. 2023. évi beszámolóját is.

Tovább

Ismét lehet jelentkezni LED-csereprogramra

Újra ingyenes lakossági LED-csereprogramot hirdetett Paks önkormányzata és a „Csökkentsd az energiaszámlád” Energiakereskedő Kft. – jelentette be Szabó Péter. A polgármester sajtótájékoztatón elmondta: a programra kizárólag az regisztrálhat, aki az előző, tavaszi akcióról lemaradt. Az akció keretében ingyen LED-izzókhoz juthat a lakosság, amelyek használatával csökkenthető a villanyszámla, továbbá a környezet terhelése. A programhoz a ledcsere.hu oldalon lehet csatlakozni, ehhez a polgármesteri hivatalban segítséget is kaphatnak a jelentkezők. A regisztráció határideje 2024. január 15.

Tovább

Újabb mérföldkőről tájékoztatták az atomerőműben a sajtót

Bejelentették az Európai Unió számára a Paksi Atomerőmű üzemidejének további meghosszabbítását – hangzott el december 5-én, az atomerőműben tartott sajtótájékoztatón. Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szerint ezzel kezdetét veszi az a nagyjából egy évtizedes folyamat, amelynek eredményeként újabb 20 évvel hosszabbodhat meg az atomerőmű üzemelési engedélye. Emellett az Zrt. vezetői és szakértői a jövőképről, az üzemanyagkészlet-tartalék további növeléséről is tájékoztatták a média képviselőit, akik az eseményt követően az atomerőmű belső területére is ellátogattak.

Tovább