Pakson vendégeskednek a kézdivásárhelyi diákok

A több évtizedre visszanyúló cserediák program részeként ezúttal egy 50 fős delegáció érkezett Kézdivásárhelyről Paksra. A tanulók és pedagógusaik egy hetet töltenek el a városban, az elszállásolásukról pedig paksi családok gondoskodnak. A tartalmas egy hét alkalmával a látogatók közül többen ott volta a Regélő Népmesemondó Ünnepen is.

Tovább

Még a legjobbakat is próbára tevő Spartathlont teljesítette Prantner Gábor

A paksi ultrafutó most először állt rajthoz ezen a 246 kilométeres megmérettetésen. Az Athéntól egészen Spártáig tartó úton szerzett tapasztalatairól a Lelátó című sportmagazinban számolt be részletesen. A futás nehézségét jól mutatja, hogy a mezőny majdnem fele feladta, megközelítőleg 400 résztvevőből mintegy 250-en értek célba, köztük 19 magyar.

Tovább

Elismerés odaítéléséről is határoztak a város vezetői

A Paksi Életfa Idősek Otthona intézményvezetője Ferenczi Ildikó veheti át 2023-ban a „Segítő Kéz” kitüntetést – így döntött szerdai ülésén Paks képviselő-testülete. A városvezetés összesen tizenhárom témát tárgyalt október 11-én. Döntés született többek között költségvetés módosításról, alapítványi támogatásról, orvosi körzetek ellátásáról és ingatlanok értékesítéséről. A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodását is módosították az október elsején átalakult orvosi ügyeleti rendszer miatt.

Tovább

Ne dőljünk be a csalók trükkjeinek

Az online térben elkövetett csalásokat kívánja visszaszorítani a rendőrség a legújabb kampányával. A bűnözők egyik leggyakoribb módszere, hogy banki alkalmazottnak vallják magukat és így próbálnak adatokat szerezni telefonon, vagy bármilyen más okoseszközön. Aki bedől nekik, akár a vagyona is bánhatja a hatóság szerint. Az online csalások száma az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett. Az okozott kár mostanra elérte a több milliárd forintot. Az ORFK megközelítőleg háromszáz szakemberrel veszi fel a harcot a kiberbűnözők ellen.

Tovább