Állva tapsolt a közönség a Tűzvirágnak

Vastapssal dicsérte a közönség a Tűzvirág Táncegyüttest a bemutató előadás mindkét napján a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az első felvonás hagyományos néptáncokra épült, a Forgatag címet kapta, a második felvonásban a Lúdas Matyi táncszínházi feldolgozását mutatta be az együttes. A Tűzvirág idén is neves alkotókkal dolgozott együtt, a rendező a művészeti igazgató, Mádi Magdolna volt.

Tovább

Harmincan vettek részt a döntőn

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a hétvégén az országos Szilárd Leó fizikaverseny döntőjét. Az Energetikai Technikum és Kollégiumban tartott megmérettetésen 30-an vettek részt. A verseny témái között helyet kapott például a fényelektromos jelenség, a hidrogénatom hullámmodellje vagy az atommag és annak szerkezete.

Tovább

Véleményeket vár a polgármester

Lakossági fórumot tart a főutca felújítása kapcsán április 27-én 17 órakor Szabó Péter. Paks polgármestere az érdeklődőket a hivatal nagytermébe várja. A projekt jelenlegi szakaszában a lakosok kérdéseket tehetnek fel, vagy véleményt fogalmazhatnak meg. A tervek 114 millió forintból készülnek el a Kereszt utcától egészen a 6-os út becsatlakozásáig tartó szakasz átalakítására.

Tovább

Szinergia – 2022.04.25.

A világjárványt követően két év után újranyitottak az állásbörzék, a Paks II. Zrt. standja és munkatársai természetesen ott voltak a Műegyetem börzéjén, amely többezer látogatót vonz. Nemcsak itt, hanem egy új rádiós műsorban is ismerkedhetnek az érdeklődők a Paks II. projektben dolgozó szakemberekkel. A Paks FM műsorán április közepétől hetente hallható a Mipakskettesek című műsor. A Paks II. Zrt. emellett egy új, virtuális eszközt is az érdeklődők rendelkezésére bocsátott, amelynek köszönhetően szó szerint képet kaphatunk az új blokkokról.

Tovább

Virágot ültettek a Föld napján

A környezetvédelemre és bolygónk óvására hívták fel a figyelmet a Deák Ferenc Általános Iskola diákjai pénteken az udvaron. A Zöldalma program keretében nyert virágpalántákat ültették el a harmadik osztályosok. A virágültetésen kívül egy másik csoport lehullott ágakat leveleket gyűjtött, amiből komposztot készítettek. Az iskolában kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra, működik például az energiajárőr programjuk is.

Tovább

A gyermekekért futottak

Népszerű volt a Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért elnevezésű tömegsport rendezvény második állomása, a futás április 23-án. Az ürgemezei futópályán 600 m, 1,2 illetve 2,4 km között választhattak a résztvevők, akik sétálva is teljesíthették a távokat. Az az intézmény nyer a kihívás sorozat végén, amelyik a legtöbb embert meg tudja mozgatni. A következő, egyben utolsó állomás május 7-én a kerékpározás lesz.

Tovább

Testületi Tudósítások – 2022.04.22.

Településrendezési eszközök módosítása, telepítési tanulmányterv elfogadása és alapítványi támogatások jóváhagyása is szerepelt a képviselő-testület áprilisi ülésének napirendjén. A megbeszélésen meghozott döntésekről és egyéb aktualitásokról tájékoztatnak mai magazinunkban Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester.

Tovább