Böjte Csaba nyitotta meg a paksi kiállítást

Paksra látogatott Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes az Energetikai Technikum és Kollégiumban, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban gondozott gyermekek rajzaiból nyílt tárlat megnyitóján szólalt fel. A gyerekek Szent Józsefet ábrázolták, az alkotásokban pedig illusztrálták milyen egy igazi családapa.

Tovább

Egyenesen Viskre ment az adomány

Megérkezett Viskre az önkormányzat adománya. Még szerdán délután indult útnak Szántó Zoltán Paks alpolgármestere Molnár Tiborral, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri keretből felajánlott 2,5 millió forintból vásárolt matracokat, ágyneműket, tartós élelmiszereket és két aggregátort eljuttassák a testvértelepülésre. A szükséges engedélyek beszerzését követően egyenesen Viskre érkezhetett meg a szállítmány. Az adomány szerda este célba is ért.

Tovább

Sokszínű kézimunka a nyugdíjasklubban

„Sokszínű kézimunka” címmel nyitotta meg újabb kiállítását az Atomerőmű Nyugdíjasklub Egyesület Gesztenyés utcai klubhelyiségében. A nagy sikerű „Gyöngy és Textil” kiállítást követően február 28-tól Pokorniné Blatt Erzsébet és Győrffyné Szabó Éva különböző horgolási és hímzési technikákkal, gyöngyfűzéssel készült alkotásait tekintheti meg a közönség a klub nyitvatartási idejében, hétfői és keddi napokon 13-tól 18 óráig.

Tovább

Egymás közt – 2022.03.02. – Lisztmájerné Kern Judit

Az Egymás közt című műsorunk legfrissebb részében Lisztmájerné Kern Judit fodrász mesél arról, honnan ered szociális érzékenysége, miért érezte úgy, hogy mellrákkal küzdő nőknek segítsen a jótékonysági hajvágással, miért tartja fontosnak a jókedvet, az őszinte beszélgetést a frizura elkészítése közben, mit jelent számára a szakmája, a családja és a futás.

Tovább

A tervezettnél gyorsabban halad a felújítás

Jóval a határidő előtt befejeződhetnek a munkálatok a Táncsics Mihály utcai tömbbelsőben. A projekt az enyhe téli időjárásnak köszönhetően halad a tervezettnél gyorsabban. A december közepén befejezett első ütemben a parkolóátalakításon kívül út felújítás is megvalósult, a második ütemben pedig a járda jókora része már átalakult, új burkolatot kapott. Ezen kívül a helyükre kerültek a korszerű LED-es lámpatestek is. Ulbert Sándor szerdán személyesen tekintette meg a projekt állását. A körzet képviselője szerint az eddig elkészült munkálatokkal elégedett a lakosság.

Tovább

Lakossági fórumot tartott Süli János

Fórumra várták a lakosokat Simontornyára, ahol Süli János a Tolna megyei 3-as számú választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje tartott tájékoztatást. Az eseményen vendégelőadóként részt vett, Deák Dániel, politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és Bohár Dániel, szerkesztő-riporter is.

Tovább

Három autónyi adomány Kárpátaljának

Lenyűgöző, ahogy a város megmozdult az Ukrajnából menekülők érdekében – ezt mondta Szántó Zoltán. Paks alpolgármestere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári intézményébe, kedden délelőtt két mikrobusznyi és egy platós kisteherautónyi adománnyal érkezett. Tartós élelmiszereket, matracokat, ágyneműket és tisztálkodószereket szállítottak Paksról. Szántó Zoltán szerint Paks felkészült a menedékkérők fogadására.

Tovább