2021-ben is sikeres munkát végzett a Paks Kistérségi Szociális Központ

Diákmunkaprogram, táborok szervezése, gyermekvédelem, házi segítségnyújtás. Csak néhány fontos feladatkör azokból, amiket 2021-ben is sikeresen végzett el a Paks Kistérségi Szociális Központ. Az intézmény vezetője szerint a tavalyi esztendőben is megközelítőleg 20 településen látták el feladatukat a szakemberek. Borbás László az évértékelés kapcsán azt mondta, az idei évre elkészültek már a tervek. Újdonság lesz, hogy átalakul az élelmiszermentés, amivel szintén foglalkoznak majd a központban.

Tovább

Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola lett a paksi szakképző iskola

Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola lett a Tolna Megyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző iskolája! A paksi oktatási intézmény ezt a díjat az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságtól kapta. Az elismerést a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek bővítéséért tett erőfeszítéseiért ítélték oda a szakképző iskolának.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.01.12. – Férfitalálkozó

Férfi munka, férfi élet. Újabb témakörrel folytatódott a Pécsi Egyházmegye által elindított férfitalálkozó. A pénteki alkalomnak ismét a Paksi Balogh Antal Katolikus Iskola ebédlője adott otthont. Az előadáson olyan aktuális kérdések kerültek előtérbe, mint a férfi identitásának szerepe és annak családban való megélése. Felföldi László pécsi megyéspüspök szerint, a férfiak Isten által teremtett nemi identitását nem lehet eltörölni, hanem az érintetteknek azt tisztelni és viselni kell.

Tovább

Tolmácsszolgáltatás a hivatalban

Minden páros hét hétfőjén tolmácsszolgáltatást biztosít Paks Város Önkormányzata az ideérkező harmadik országbeli állampolgárok számára a Nyitott Paks elnevezésű projekt keretében. A szolgáltatás igénybe vehető eltérő helyszínen és időpontban, előzetes egyeztetést követően. Az új lehetőség célja, hogy a harmadik országbeli polgárok segítséget kapjanak beiskolázási, hivatali, vagy egyéb ügyintézésben is – tájékoztatott Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere.

Tovább

Programokban gazdag volt a 2021-es év

Tömbbelső koncertek, Óvárosi Kulturális Estek, augusztus huszadikai Szent István Napok. Csak néhány 2021-es népszerű rendezvény, amelyeket a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezett. A tavalyi esztendőt programok szempontjából sikeresnek értékelte az intézmény vezetője. Márkus Zalán szerint a 2022-es év is mozgalmasnak ígérkezik, kormányzati támogatásból ugyanis, kezdetét veszi a Csengey épületfelújításának tervezése.

Tovább

Lelátó – 2022.01.11. – Ádám Martin

Az őszi szezon gólkirályával, a Paksi FC OTP Bank Liga NB-I-es bajnokságában szereplő csapatának csatárával, Ádám Martinnal beszélget Dallos Tibor a Lelátó január 11-i adásában. A műsorban emellett szó lesz még kosárlabdáról és a Paksi FC információs oszlopáról, mely a Fehérvári úti stadion bejárata mellett található.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.01.10. – Újévköszöntő gálaest

A Csengey Dénes Kulturális Központ színházterme adott otthont a hagyományos paksi újévköszöntő gálaestnek. Szabó Péter Paks polgármestere értékelte a 2021-es esztendőt, majd az Óbudai Danubia Zenekar koncertjét tekinthette meg a közönség. A gálaest zárásaként Süli János miniszter mondott pohárköszöntőt.

Tovább