Megtartotta hagyományos bálját a Bezerédj Általános Iskola

Megtartotta hagyományos bálját a Bezerédj Általános Iskola. A rendezvényen a Paks Polgári Iskola „A tanulókért, szebb, emberibb környezetért” Alapítvány 900 ezer forinttal gyarapodott. Az összeget az iskola többek között a tanulók versenyeztetésére, táborozásainak, kirándulásainak támogatására, nyelvoktatás feltételeinek javítására, tanulmányi eredmények jutalmazására fordíthatja. Az elmúlt napokban az iskolában megtartották a Madarak és fák napjához kapcsolódó témahetet is.

Tovább

Már csak pár napig lehet átnézni a szja-bevallási tervezetet

Hiányzó aláírás, igényelhető családi kedvezmények, hibás adatok – számos dolgot kell ellenőrizni az adóhatóság által elkészített, SZJA-bevallási tervezeten május 20-a előtt, akár papír alapon kapta meg az ember, akár az ügyfélkapun, webes felületen. Érdemes a bevallást átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól, kapott igazolásokkal és szükség esetén módosítani, majd beküldeni – hívja fel a figyelmet a NAV.

Tovább

Oltják a kutyákat veszettség ellen Pakson

Naponta hetven-nyolcvan kutyát oltanak be veszettség ellen Pakson és környékén ezen a héten. A halálos kór elleni vakcinát kötelező beadatni a négylábúak számára. Dr. Angyal László főállatorvos azt mondja, a közelmúltban találtak veszett rókát a magyar határtól nem messze, a veszély tehát fennáll, a fertőző betegség elleni oltás felvétele ezért is különösen fontos.

Tovább

Rajongókkal telt meg a sátor

Megtelt a sátor rajongókkal. Rengetegen érkeztek szerdán este a Táncsics Parkba szurkolni a Paksi FC-nek. Valamennyien az óriási kivetítő előtt bíztak a Duna-parti sikerben. A sátorban a kupa-döntő első félidőjének végéig tippelni is lehetett a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezésében. A begyűjtött tippekből sorsolást tartottak. A szerencsések Paksi FC-s ajándéktárgyakat nyerhetnek.

Tovább

Egymás Közt Gyimóthy Évával – 2022.05.11. – Gutai Istvánné

Gutai Istvánné az Egymás Közt Gyimóthy Évával című műsorunk következő vendége. A beszélgetésben olyan érdekességeket tudhatunk meg az egykori könyvtárosról, mint hogy, mi a jó házasság titka, mi az a szolgáló szeretet, ami szerinte az életét jellemzi, mit hozott otthonról a sváb származásán kívül és mi volt élete legdrámaibb és egyben legmeghatóbb pillanata.

Tovább