Ülésezett a Gazdasági Bizottság is

Az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről és a végrehajtás rendjéről szóló rendelet módosításáról, a Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. Felügyelő Bizottságának jelentése a társaság 2021.1. félévi tevékenységéről is tárgyalt a grémium. A hétfői ülésen szó esett ezeken kívül, több ingatlan értékesítésre történő kijelöléséről, továbbá a helyi közutak közforgalom elől el nem zárt magánúttá minősítésének kezdeményezéséről.

Tovább

Közélet Közelről – 2021.09.06. – Város Napja

Két napos programsorozattal ünnepelte Paks a Város Napját. Koncertek, színpadi produkciók, sztárfellépők vártak mindenkit, aki kilátogatott pénteken és szombaton az Atom térre. Egyesületek, civil szervezetek mutatkoztak be és az is kiderült, ki főzte idén a legfinomabb halászlevet. A szombati program idén is a hagyományos felvonulással startolt, majd Paks polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Két nap alatt tízezernél is többen voltak kíváncsiak a rendezvényre.

Tovább

Itthon maradt a kupa

A házigazda Atomerőmű SE nyerte a IX. Morgen Ferdinánd kosárlabda emléktornát, amit idén az ESZI sportcsarnokban rendeztek. A második helyen a cseh BC Brno, míg harmadikként a Szolnoki Olajbányász együttese végzett. A záró napon, Atomerőmű SE- Szolnoki Olajbányász 72:62-es eredménnyel zárult, így a tornán a körbeverések miatt a kosárarány döntött a végső helyezésekről.

Tovább

Város Napja Kulturális Kavalkád

Két napos programsorozattal ünnepelte Paks a Város Napját. Koncertek, színpadi produkciók, sztárfellépők vártak mindenkit, aki kilátogatott pénteken és szombaton az Atom térre. Egyesületek, civil szervezetek mutatkoztak be és az is kiderült, ki főzte idén a legfinomabb halászlevet. A szombati program idén is a hagyományos felvonulással startolt, majd Paks polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Két nap alatt tízezernél is többen voltak kíváncsiak a rendezvényre.

Tovább

Egyedülálló leletek a Lussoniumból

Római épületek omladékát találták meg a Paksi Városi Múzeum és a Pécsi Tudományegyetem régészeti tanszékének közös kutatása során Lussoniumban. Elsőként olyan fa konstrukcióra bukkantak, amely a 18. században épült és a Bottyán-sánchoz tartozott; ezt elbontották annak érdekében, hogy az omladékhoz hozzáférjenek. Az ásatás jelenleg is folyik a területen.

Tovább